A McLaren ügyvezetője, Ron Dennis az elsők között küldte el üzenetét. A wokingiak első emberének pályafutása kezdetén volt szerencséje együtt dolgozni az ausztrál legendával.
"A "™legenda"™ szót gyakran használják sikeres sportemberek jellemzésére, de ezt sokszor túlzóan teszik. Sir Jack Brabham esetében azonban ez a jelző teljesen jogos" - méltatta őt Dennis.
"Amikor az 1960-as évek végén a Formula-1-be kerültem, először a Coopernél, majd pedig a Brabhamnél dolgoztam. Már éretlen fiatalként is felismertem a nagyságát, és máig megtiszteltetésnek érzem, hogy Sir Jackkel dolgozhattam. Nagyon sokat tanultam is tőle. A McLaren részéről tehát szeretném leróni kegyeletem az autóversenyzés egyik legnagyobb alakja előtt."
Eközben a McLaren az alábbi képet tette közzé Twitteren, a következő üzenettel:
"A pályán kívül barátok, a pályán ellenfelek: a csapatunk alapítója, Bruce McLaren a nagyszerű Jack Brabham ellen."

Több F1-es versenyző és más sorozatok képviselői is nyilvánosan emlékeztek meg az elhunyt bajnokról egy-egy rövid üzenetben. A szintén ausztrál Daniel Ricciardo fiatalkorában egyik példaképének tekintette őt.
"Sajnálattal hallottam a híreket Sir Jack Brabhamről. Egy kiváló ausztrál volt, aki rengeteg honfitársát inspirálta annak érdekében, hogy ne adják fel az álmaikat."
Az Indianapolis Motor Speedway elnöke, Doug Boles is megemlékezett Brabhamről, aki a világhírű oválpályás verseny történetében is mély nyomot hagyott. "Minden IndyCar autóban megtalálhatók Jack Brabham Cooper Climax T54-es autójának a gyökerei, amelyet ő maga a kilencedik helyig vezetett az 1961-es Indy500-on. Ő indította meg a farmotoros forradalmat az indianapolisi pálya történetében, emellett négyszer vett részt az 500 mérföldesen, az általa tervezett autók pedig még többször" - mondta Boles.
Brabham önéletrajzi könyve 2004-ben jelent meg, amelynek utolsó mondatában az ausztrál ezt írja: "Olyan ember akarok lenni, aki ellenségek nélkül hal meg. Túl akarom élni azokat a szemeteket!"