Alain Prost 1984-ben, 1985-ben, 1986-ban és 1988-ban győzött Monacóban, nála többször pedig csak Graham Hillnek (5-ször), Michael Schumachernek (5-ször) és Ayrton Sennának (6-szor) sikerült megnyernie a Monacói Nagydíjat, így Prost igazán tudja, hogy mi is szükséges a sikerhez a legendás Monacói Nagydíjon.
"Kockázatot kell vállalnod, de úgy, hogy közben nagyon precíz is vagy" - nyilatkozta Prost a CNN-nek. "A legfontosabb, hogy az ilyen pályán körről-körre igazán szükséged van a koncentrációra, mert ez egy nagyon összetett pálya. Ezért van az, hogy sok többszörös győztest láthatunk, és ez a magyarázata annak is, hogy ha tapasztalt vagy, tudod, hogy mit kell tenned, akkor sokkal sikeresebb lehetsz ott."
Prost egykori ellenfele, a Monacói Nagydíjon győzni soha nem tudó a háromszoros világbajnok brazil Nelson Piquet egyszer azt mondta, hogy egy Formula-1-es versenyautóval Monacóban versenyezni olyan, mint a nappaliban biciklizni. Prost szerint ennél azonban összetettebb a helyzet.

"Amikor minden évben megérkeztél ide a Formula-1-gyel ugyanaz volt az érzés, beültél az autóba és lementél a Casinóhoz, és próbáltál gyorsítani, és minden évben az volt az érzésed, hogy hogyan is fogod tudni vezetni az autót, mert olyan nehéznek tűntek a kanyarok, olyan nagynak tűnt a sebesség és az erő" - folytatta Prost. "De néhány kör után megszoktad azt, hogy úgy érezted, hogy egy repülőben ülsz. Lassan váltottál és kezdted uralni az autót és ez hatalmas elégedettséged ad. Én csak 1986-ban tudtam ezt 100%-osan megtenni. A verseny első napjától kezdve úgy tűnt, hogy semmi sem történhet, és én és az autóm igazán egyek voltunk. Ha pedig megvan ez az érzés, akkor Monaco egy álom."
Az autósportok világában a monacói győzelmet ugyanolyan értékesnek tartják, mint a Le Mans-i 24 órás és az Indianapolisi 500-as verseny megnyerését. Maga Prost is úgy véli, hogy bizony a Monacói Nagydíjon aratott győzelem értéke páratlan. "Az emberek gyakran azt mondják, hogy igen, ismerem Alain Prostot, egy világbajnok, aki négyszer nyert Monacóban, Ayrton Senna pedig hatszor" - meséli Prost. "Én hatszor nyertem meg a Francia Nagydíjat, de ez nem érdekli az embereket, sokkal fontosabb, hogy Monacóban is győzni tudtam."