Alain Prost az új elektromos sorozat, a Formula E bemutatóján vett részt - amelyben az e.dams csapat részéről személyesen érdekelt -, itt beszélt arról, hogy az F1 nem kommunikálja le elég jól a V8-as motorokról V6-os hibridekre való átállás fontosságát.
"A Formula-1 egészen új erőforrásra állt át. Amit végeznek, az bizonyos nézőpontból fantasztikus dolog, de nincsen jól elmagyarázva, és ez baj" - mondta Prost a MaltaToday lapnak. "Azt mindenki tudja, hogy a Formula E elektromos autókról szól, az F1-gyel kapcsolatban azonban néha nagy zavar uralkodik."

"Londonban voltam az első téli teszt idején, ami katasztrófa volt, de nem az számított fontosnak, hogy egy csapat öt vagy tíz kört tett meg. Az volt a fontos, hogy az emberek és a média megértsék, min megy keresztül a Forma-1, mit változtattak meg és miért."
Prost kitért olyan eredményekre, amelyekről kevés szó esik, például egy olyan felkapott témához, mint a turbómotorok hangjához viszonyítva. "A kezdet nem volt fantasztikus, de az autók már most olyan erősek, mint tavaly voltak, ám 30-40 %-kal kevesebb üzemanyagot használnak, ami csodálatos eredmény. De a rajongókat nem érdekli ez igazán, ami zavart von maga után. A fiatalok nem követik ezeket a dolgokat, nem érdeklik őket."