"Monaco különleges helyszín, ezért veszélyes kijelenteni, hogy az autónk jó lesz ott, de azt hiszem, feküdni fog az E22-nek, és tisztességesen fogunk menni. Különleges alkatrészeket is hozunk majd, amelyek a leszorítóerőn javítanak, mivel Monaco az a pálya, ahol a legnagyobb leszorítóerőre van szükség egész évben" - mondta Chester.
"Más újítások a döcögős és alacsony sebességű karakterisztikához hangolják a kocsit. Az alkatrészek, amelyeket sikerült már tesztelni, beváltak, a Total pedig új üzemanyagot bocsát a rendelkezésünkre, amellyel nagyobb motorerőt és jobb vezethetőséget sikerülhet elérnünk."

A nehéz szezonkezdet óta a Lotus folyamatosan javul, míg más csapatok, például a McLaren visszaestek az év elejéhez képest. Barcelonában Romain Grosjean az ötödik rajtpozíciót szerezte meg, majd nyolcadikként ért célba, ezzel a csapat első idei pontjait megszerezve. "Nagyszerű volt pontokat gyűjteni, sokszor mondtuk, hogy Spanyolországban közelebb kerülünk az elejéhez, de könnyebb mondani, mint megtenni!"
"Mindig sok újdonság érkezik Monacóra, köztük egy egyszeri aerodinamikai csomag, amelyet nem használunk más pályákon, mert túl nagy légellenállást biztosítanak" - beszélt Chester a városi pálya különleges igényeiről. "A hűtést is módosítjuk egy kicsit, más változtatásokkal pedig stabilabbá tesszük az autót."