2012-ben Michael Schumacher a Mercedes pilótájaként pole pozíciót szerzett Monacóban, ám később öt helyes rajtbüntetést kapott, majd tavaly Nico Rosberg győzni tudott a híres utcai pályán. Wolff elmondta, az elmúlt két szezonban mutatott Monacói teljesítményük alapján más csapatok is sikert érhet el.
"Mi voltunk a leggyorsabb csapat Monacóban, mert nem voltuk a leggyorsabbak más pályákon" - mondta el Wolff. "Az olyan alacsony tapadású pályán, mint Monaco, sokkal könnyebben lehet a gumikat életben tartani, de jelenleg nem ez a probléma. Azt hiszem az erőforrás nem annyira fontos. Sokak azt mondják, Monaco mindig más és ez azt jelenti, hogy ugyan van egy csapat, amely egyébként előnyben van, de az utcai pályán minden más lehet. De nyertünk itt tavaly, ez volt az első előrelépés,de nem azért, mert előtte Barcelonában teszteltünk" - hivatkozott Wolff a titkos gumitesztre.

A Mercedes-Benz Motorsport igazgatója szerint Monaco sokkal könnyebb lesz az idegek számára, mint Bahrein, mivel az utcai pályán nehezebb előzni.
"Úgy gondolom hasonló megbeszélést folytatunk, mint minden hétvégén. Ha az időmérő edzést követően az élen leszünk, akkor kezelni kell a helyzetet, a stratégiát. Monacóban sokkal nehezebb előzni, így inkább Monacóba megyek, mint Bahreinbe, ahol több kanyarban kerék-kerék mellett lehet haladni, ami több idegességet okoz!"
Wolff tréfának veszi azt a feltételezést, hogy a Mercedes az idei évben minden futamot megnyerhet.
"Igen, ezt tesszük, majd visszavonulunk! Ez még csak az ötödik verseny. Ha megnézzük a teljesítményt, akkor az jut eszünkbe, hogy ilyen soha nem történhetett volna meg, mégis megtörtént? De még 14 futam van hátra. Nem voltak nehézségeink a versenyen, nem jött a biztonsági autó, vagy villámcsapás rossz pillanatban. Még semmi ilyesmi nem volt. Túl korai lenne arra gondolni, hogy minden versenyt megnyerünk."