DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. február 5. csütörtök
F1

Massa szerint a Williams a második helyet is célba veheti

Felipe Massa úgy érzi, a Williams képes lehet legyőzni a Ferrarit a konstruktőri bajnokság harmadik helyéért vívott harcban, sőt a Red Bull sem elérhetetlen.

Valtteri Bottas spanyolországi ötödik helyének köszönhetően a Williams a McLarent átugrotta a Williams, s már a Force India és a Ferrari áll a grove-iak célkeresztjében - a finn mindkét csapat mindkét versenyzőjét megverte Barcelonában, s csapattársát, Felipe Massát is csak a gumikopás miatt katasztrofálisnak bizonyuló három kerékcserés taktika akadályozta meg a pontszerzésben.



 



 

A brazil nullázása ellenére tudja, hogy autója erős, és sok mindenre képes lehet vele a következőkben: "Azt hiszem, az autónk versenyképes volt, még jobban is, mint vártam. Reményeim szerint valami hasonlót láthatunk majd Monacóban is, ahol nagyon keményen nyomjuk majd, hogy több pontot szerezzünk, mint azok a csapatok, akikkel harcolunk."



 



 

Ezek közé a csapatok közé Massa szerint a Mercedesen kívül mindenki odasorolható: "Valtterinek köszönhetően több pontot szereztünk, mint a Force India és a McLaren, s előbbit át is ugrottuk a bajnokságban. Így kell tovább haladnunk, mindkét autóval pontot kell szereznünk, hogy megközelíthessük a Force Indiát, és azt se felejtsük el, hogy a Ferrarit is le lehet győzni. A Red Bullt pedig majd meglátjuk, de el kell hinnünk, hogy minden lehetséges."



 

A Williams legnagyobb problémája a hátsó leszorítóerő, ezzel kell valamit kezdeni, hogy a csapat eredményes lehessen. Massa elárulta, hogy egy adott koncepciót, mellyel a szezon elején kísérleteztek, már feladott a csapat: "Nem használhatjuk azt a szárnyat, egy nagyobbat kell építenünk. Nem tudom meddig fog tartani, de az előzőt sokszor kipróbáltuk, és sosem működött"

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: