DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. február 5. csütörtök
F1

Susie Wolff a nyári szabadedzésekre készült

A tegnap a barcelonai teszten ismét F1-es autóba ülő Susie Wolff elmondása szerint nem gondolkodik azon, hogy bejut-e jövőre a Formula-1-be.

A barcelonai teszt tegnapi napján Susie Wolff vezethette a Williamst, ami felkészülésként szolgált számára a Brit és a Német Nagydíjra, ahol a 31 esztendős skót pilótanő a pénteki első szabadedzésen kap majd lehetőséget, ezzel ő lesz több mint húsz év után az első nő, aki versenyhétvégén Formula-1-es autót vezethet. Wolff a tegnapi teszten megpördült ugyan, de nem keletkezett kár az autóban, s végül félszáz kört megtéve az ötödik helyen végzett a köridőket tekintve.



 



 

"A csapat remek munkát végzett a felkészítésemkor, a lehető legtöbbet hoztuk ki a napból. Ez volt a legfontosabb, mert el kell készülnünk" - mondta Wolff, aki tavaly nyár óta nem vezetett F1-es autót, azaz most próbálhatta ki először a turbómotort. "Volt egy programom, amit végig kellett csinálnom. Nehezen indult a nap, más ez az autó, mint amit tavaly vezettem, így elég meredek volt a tanulási görbe. De délutánra már sokkal jobban ment."



 

"Úgy érzem, hogy még sok kemény munka vár rám, hogy felkészüljek a szabadedzésekre, mivel nagyon más ennek az autónak a vezetése. Jó pár kört megtettem ma, ez segít, az autóban töltött idő segít, mivel a vezetési stílus nagyon más. Nem is néztem a többiek köridőit, megvoltak a saját céljaim, amit a csapat felállított. Elvárták, hogy mit kell elérnem az egyes keverékeken, ennek teljesítése lett a célom."



 



 

Wolff-fal kapcsolatban jelenleg az a legnagyobb kérdés, hogy jövőre esetleg szerződést kaphat-e. Toto Wolff felesége szerint A lehetőség adott, de semmi sem garantált: "Egyelőre még korai erről beszélni. Nagyon büszke vagyok arra, hogy a csapat része lehetek, nagy lehetőség ez számomra, most bizonyítanom kell, és továbbra is jó munkát kell végeznem. A mai nap jó volt, mostantól pedig a szabadedzésekre koncentrálok, nem akarok túlságosan előre gondolkodni. Természetesen minden versenyző arról álmodik, hogy felállhat a rajtrácsra, de ez egy kemény sportág, ahová sok jó versenyző próbál bejutni. Én is közéjük tartozom."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: