A Lotus számára nem kezdődött jól a 2014-es szezon az E22-es versenyautó teljesítménye és megbízhatósága sem tette azt lehetővé, hogy a tavaly futamgyőzelmet és számos dobogót szerző istálló pilótái, Romain Grosjean és Pastor Maldonado az élmezőnyben harcoljanak idén. Grosjean így a szezon első négy futamán két kiesését, valamint egy 11. (Malajzia) és egy 12. (Bahrein) tudott eddig felmutatni, de végre a Spanyol Nagydíjon sikerült megszereznie a csapat első világbajnoki pontjait.
" A Lotust még mindig agyon nehéz vezetni, mert a csapat nem oldotta meg az összes problémáját a nehéz szezon kezdetet követően, de Grosjean (Barcelonában) az 5. rajthelyet szerezte meg és végül a komoly problémái ellenére is a 8. helyen végzett" - írta McNish a BBC-n megjelent cikkében. "A körülményeket figyelembe véve Grosjean igazán jó munkát végzett, hogy a két Force India és a két McLaren előtt fejezte be a futamot és a két Ferraritól sem volt messze. Az autójának a 12. körtől kezdve szenzor problémája volt, ezért nem tudott gyorsan sebességet váltani, és az autó teljesítmény leadása is kiegyensúlyozatlan volt, a Renault V6-os turbómotorja végig kevesebb hengerrel működött az optimálisnál. Mindez nyilvánvalóan komolyan hátráltatta Grosjeant, így mindent egybe véve nagyon erős teljesítményt nyújtott. Nagyon nagy teljesítmény volt, ami a balesetekben bővelkedő 2012-es szezonjára nem volt jellemző."
McNish szerint Grosjean mellett a Lotus istálló is elégedett lehet a barcelonai 8. hellyel, de ennek ellenére még nagyon sok megoldatlan feladat áll előttük. "A Lotus volt az egyik vezető csapat tavaly, a költségvetéssel kapcsolatos problémáik azonban hatással voltak tavaly az idei autó megtervezésére és építési programjára" - folytatta McNish. "Ezt azt jelentette, hogy a tesztek késve való megkezdése és a Renault motorokkal kapcsolatos problémák különösen érzékenyen érintették a Lotust. Ãgy egy teljesen kiforratlan autóval kezdték a szezont, a fejlődésüket pedig a megbízhatósági problémák is hátráltatták, olyan gondokkal küzdöttek, amik a szezon előtti tesztekre jellemzőek, de ezek az első futamokon is folytatódtak. Most már mindkét autójuk megbízható és legalább annyi körre képes, mint a többiek, de még fel kell zárkózniuk."

A csapat fejlődése azonban McNish szerint egyértelmű. "Grosjean időmérő teljesítménye jól mutatja a Lotus idei fejlődését" - vélekedik McNish. "Grosjean Ausztráliában a 22,, Malajziában a 15., Bahreinben a 16., Kínában a 10., és végül Barcelonában az 5. helyen végzett az időmérő edzésen. A Lotus a pénteki második szabadedzésen, amikor verseny szimulációt teljesítettek még nem volt a radaromon. A rádiókommunikációjukból, amit hallottunk az derült ki, hogy az autó kiegyensúlyozatlan, Grosjean szenvedett a 10-es kanyar féktávjánál, valószínűleg az energia visszanyerő rendszer és a brake-by-wire fékrendszer működése miatt. Úgy tűnt, hogy nem jó vezetni az autót. Szombaton már úgy tűnt, hogy jobb a helyzet, kiegyensúlyozottabb lett az autó, az 5. rajthely azonban jobb annál, mint ahol az autónak valójában lennie kellett volna. És hatalmas volt a kontraszt Pastor Maldonadóval szemben, aki bár pénteken jó tempót mutatott szombaton az időmérő edzés első körében összetörte az autóját. Ãgy a venezuelai pilóta a rajtrács végéről indulhatott, de már a verseny elején összeütközött Marcus Ericsson Caterhamjével, amit a versenybírók egy bokszutca áthajtásos büntetéssel jutalmaztak, így végül Maldonado csak a 15. helyen ért célba. Grosjean versenye sem volt problémamentes, ő azonban még is meg tudta szerezni a csapat első pontjait. Tavaly Grosjeannak Kimi Raikkönen volt a csapattársa, de Kimi elment, így most Grosjeannak kell a csapat vezéri szerepet eljátszania. Maldonado gyors pilóta, de egyértelműnek tűnik, hogy Grosjean az, akire a csapat a pontszerzés tekintetében építhet. Grosjean ugyanolyan tehetséges, de most több potenciál és tapasztalat áll mögötte, mint amennyi tavaly a gond az autóval van, ezért ez nehéz lesz megmutatnia. A Lotus anyagi helyzete most nem olyan rossz, mint ahogyan azt egyesek hiszik, de ennek ellenére messze vannak a top csapatok költségvetésétől, ezért azok a pontok, amiket Grosjean Barcelonában szerzett nagyon fontosak."