A kisebb csapatok és maga Todt szerint is valamit tenni kell a Formula-1 költségeinek lefaragása érdekében, mert a magas kiadások a sport jövőjét veszélyeztetik. Az idei szezonban az új V6-os turbómotorok miatt pedig még inkább növekedtek a kiadások az F1-ben egy szigorú költségvetési sapka bevezetése azonban a nagy csapatok ellenállása miatt ismét meghiúsult, így a csapatoknak kell előállniuk egy három éves terv keretében, hogy milyen eszközökkel is lennének lefaraghatóak a magas kiadások. A nagy csapatok által eddig felvetett ötletek, mint a gumimelegítő paplanok betiltása, az aktív felfüggesztés ismételt engedélyezése, vagy a több szabvány alkatrész engedélyezése Todt szerint azonban csak minimális eredménnyel járna.
"Mit javasoltak? Ez egy vicc" - nyilatkozta a Spanyol Nagydíjra kilátogató Todt.
Todt szerint ezeknél ugyanis sokkal radikálisabb intézkedésekre lenne szükség, ha biztosítani akarjuk a csapatok hosszú távú túlélését. "Tudjuk, hogy a költségvetések 100 és 400 millió dollár között vannak" - folytatta Todt. "A javaslattevők azonban úgy tűnik, hogy 2 millió dolláros kiadás lefaragással már elégedettek lennének, ami nevetséges. Amikor költségcsökkentésről beszélünk, akkor 30-40%-os csökkentés értünk ez alatt. Ezt éreznénk kényelmesnek. Mit tehetünk tehát? Nekem van néhány ötletem. Adtam egy kis lökést és szeretném látni, hogy a csapatok mit mondanak. Mindenkivel beszéltünk és remélem, hogy ők elég okos emberek és ezért értelmes javaslatokkal állnak majd elő."

Az egyik legnagyobb gond Todt szerint pedig az, hogy az évek során az F1-es istállók hatalmas gyárakká váltak, ahol nem ritkán 800 ember is dolgozik, ez pedig nem fenntartható. "Mi pénzbe kerül ez a létszám" - vélekedik Todt. "Az istállók túl nagyok. Ãgy amikor arról beszélnek, hogy csökkentsük két nappal a tesztelést nevetséges, mert ez semmibe sem kerül a teljes költségvetésükhöz képest."