DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. február 4. szerda
F1

A Red Bullnál úgy érzik, közeledtek a Mercedeshez

Noha a végeredmény nem ezt sugallja, Christian Horner úgy számolja, hogy a Red Bullnak sikerült közelebb férkőznie a Mercedeshez a barcelonai fejlesztéseknek köszönhetően.

A Spanyol Nagydíjon harmadik helyen végző Daniel Ricciardo 49 másodperces hátránnyal futott be a célba a győztes Lewis Hamilton mögött, ami szinte pontosan a kétszerese annak a különbségnek, amit az előző négy futamon láthattunk a legjobb Red Bull és a győztes Mercedes között. A címvédő istálló csapatfőnöke szerint azonban a távolság valójában csökkent a két élcsapat között.

 

"Nézzük csak meg az utolsó etapot, amelyben a két Mercedes mindent beleadott, míg Sebastian és Daniel előtt is tiszta volt a levegő" - mutatott rá Horner. "Az akkor futott körökből látszik, hogy határozottan közelebb kerültünk hozzájuk valamennyivel - azt mondanám, hogy most úgy hattizedes a lemaradásunk körönként."

 



"Persze ez is jelentős különbség, amit le kell dolgoznunk. Azt viszont jó látni, hogy javulást értünk el, és egy lépéssel eltávolodtunk a Ferraritól és a többiektől. A célban mért 49 másodperces lemaradás kicsit csalóka, hiszen az első etapban rengeteg időt elvesztettünk a Williams mögött. Aztán pedig, amint Daniellel a senki földjén találtuk magunkat, csak a gumik óvására ügyeltünk."

 

Egyre többen teszik fel a kérdést a paddockban, hogy vajon a Mercedes pilótái képesek lehetnek-e a szezon mind a 19 futamát megnyerni. Sokan hisznek ebben, Horner szerint azonban ehhez még csapatának is lesz egy-két szava.

 

"Lehetséges, de valószínűtlen" - mondta a száz százalékos szezon felvetésére reagálva. "Jelenleg nagyon jó autójuk, motorjuk és beállításaik vannak, minden összeállt számukra. De tavaly mi is megnyertük az utolsó kilenc versenyt, és mégis nagyon gyorsan megváltoztak a dolgok."

 

"A Mercedes most domináns pozícióba hozta magát, amiért keményen megdolgoztak. Két választásunk van. Vagy mindannyian összecsomagolunk és hazamegyünk, vagy megpróbáljuk ledolgozni a különbséget."

 

A Red Bull mindenesetre Barcelonában már megtette az első lépést a Mercedes dominanciájának megtörése felé, hiszen a leggyorsabb kört Sebastian Vettelnek első alkalommal sikerült elvennie előlük.
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: