Lewis Hamilton karrierje során először egymás utáni negyedik futamgyőzelmét is megszerezte, ahogy az előző három alkalommal, ezúttal is csapattársa, Nico Rosberg előtt. A két versenyző az egész futamon közel volt egymáshoz, a pole-ból induló Hamiltont csapattársa fordított taktikával próbálta megfogni: Rosberg a középső etapon kapta meg a keményebb keverékeket, míg Hamilton a végén, így a német az elvileg gyorsabb keverékkel támadhatott a verseny végén.

Rosberg a várakozásoknak megfelelően utol is érte a néhány körig szemcsésedéssel küzdő csapattársat, de megelőzni már nem tudta: az utolsó körökben már DRS-ét is kinyithatta a német, de Hamilton keze nem remegett meg - pontosabban csak egyszer, de ennyi még épp belefért. Sorozatban elért negyedik győzelmével Hamilton átvette a vezetést a bajnoki pontversenyben, de Rosberg sorozatos második helyei és saját maga ausztrál kiesése miatt előnye csak három pont egyetlen riválisa előtt.
A csapatok erősorrendjében immár egyértelműen a Red Bullé a második hely, ha eddig kérdéses lett volna. Daniel Ricciardo rajtját elrontotta ugyan, ezt követően viszont nagy nyomás alá helyezte Valtteri Bottast, s az első kiállást követően el is lépett tőle. Az ausztrál csapattársa, Sebastian Vettel csak a 15. helyről rajtolhatott, ám jó taktikájának és remek tempójának köszönhetően átgázolt a mezőnyön, s végül mindent kihozott a versenyből, amit lehetett: a negyedik helyen zárt csapattársa mögött, aki most már tényleg megszerezte karrierje első dobogóját.

Az ötödik helyen a hiba nélkül versenyző Valtteri Bottas futott be, aki ezzel értékes pontokat szerzett a Williamsnek, amit csapattársa nem mondhat el magáról, hiszen Massa három kiállásos taktikája nem működött, így nem volt esélye a pontszerzésre. Bottas mögött a 6-7. helyen zárt a két Ferrari, épp azon a helyen, ahonnan elindultak - csak épp fordított sorrendben. Alonso szinte az egész versenyt Raikkönen előtt töltötte, ám két körrel a leintés előtt meg tudta előzni csapattársát a helyi közönség legnagyobb örömére.

A Lotusnak is volt oka az örömre, hiszen Romain Grosjean nyolcadik helyével idei első pontjait szerezte, így végre elléphetett a tabellán a sereghajtó hármastól, a Sauber-Marussia-Caterham triótól. A pontszerzők sorát Perez és Hülkenberg tette teljessé, bár a három pont kétségkívül csalódást keltő eredmény a Force Indiától az elmúlt futamok parádés szereplését követően.
| A futam végeredménye | ||
| 1. | Lewis Hamilton | Mercedes |
| 2. | Nico Rosberg | Mercedes |
| 3. | Daniel Ricciardo | Red Bull-Renault |
| 4. | Sebastian Vettel | Red Bull-Renault |
| 5. | Valtteri Bottas | Williams-Mercedes |
| 6. | Fernando Alonso | Ferrari |
| 7. | Kimi Raikkönen | Ferrari |
| 8. | Romain Grosjean | Lotus-Renault |
| 9. | Sergio Perez | Force India-Mercedes |
| 10. | Nico Hülkenberg | Force India-Mercedes |
| 11. | Jenson Button | McLaren-Mercedes |
| 12. | Kevin Magnussen | McLaren-Mercedes |
| 13. | Felipe Massa | Williams-Mercedes |
| 14. | Danyiil Kvjat | Toro Rosso-Renault |
| 15. | Pastor Maldonado | Lotus-Renault |
| 16. | Esteban Gutierrez | Sauber-Ferrari |
| 17. | Adrian Sutil | Sauber-Ferrari |
| 18. | Jules Bianchi | Marussia-Ferrari |
| 19. | Max Chilton | Marussia-Ferrari |
| 20. | Marcus Ericsson | Caterham-Renault |
| Kiesők: | ||
| Kamui Kobayashi | Caterham-Renault | |
| Jean-Eric Vergne | Toro Rosso-Renault | |