Felemás érzésekkel távozhat a Force India a Spanyol Nagydíjról: bár továbbra is százszázalékos a pontszerzési mutatójuk, hiszen mind a kilenc elrajtoló autójuk pontot szerzett idén (Malajziában Perez nem indult), viszont az idény eddigi öt futamából most zárták a leggyengébb eredménnyel a versenyt.
Vijay Mallya csapata mindössze három pontot szerzett, így a konstruktőrök közt a negyedik helyre estek vissza, Hülkenberg pedig már csak a hatodik - persze még így is erőn felül teljesít a német, aki elmondása szerint már a hétvége elejétől kezdve tudta, hogy nem sok babér teremhet a számára Spanyolországban: "A mai nap a kármentésről szólt. Az első edzésektől kezdve tudtuk, hogy nem ez lesz a legerősebb pályánk, szóval pozitív, hogy mindkét autó pontot szerzett."

"A gumikopás magas volt, nem volt egyszerű az autót vezetni" - folytatta a német a csapat hivatalos sajtóközleményében. "Azt hiszem, a verseny utolsó szakaszában mindenkinek nehéz dolga volt. Azt gondoltam, hogy szükségünk lesz egy harmadik kiállásra, de szerencsére az abroncsok kibírták, egy sikerült egy pontot megszerezni. A begyűjtött adatokat arra használjuk majd, hogy fejlődjünk, és versenyképesebbek legyünk a következő futamokon."
A kilencedik helyen záró Sergio Perez szintén nem csalódott, de úgy érzi, egy-két hellyel előrébb is zárhatott volna: "Elég nehéz délutánunk volt, szóval az, hogy két ponttal távozhattunk, nem is rossz. Egész jó volt a versenytempóm, és a gumikopással sem volt gond, szóval talán kicsit agresszívebb stratégiát is választhattunk volna."
"Talán még egy-két autót megelőzhettem volna, ha korábban állunk ki, hiszen a tempóm rendben volt, csak az előzés bizonyult nehéznek. Tudtuk, hogy ez a pálya kemény erőpróbát jelent majd számunkra, többé-kevésbé erre az eredményre számítottunk. Talán a 7-8. hely is elérhető lett volna, de elégedettnek kell lennünk azzal, hogy tovább tart pontszerző sorozatunk."