A karrierje 50. versenyén induló Romain Grosjean a lehetőségekhez képest szépen jubilált, hiszen a szezon eddigi nehézségein túllendülve végre megszerezte saját maga és csapata első pontjait. A francia talán a nyolcadik helynél előrébb is zárhatott volna, ám a futam nagy részében az erőforrás hibája hátráltatta őt, ennek ellenére sikerült többek közt a két Force Indiát, a két McLarent és az egyik Williamst is megverni.
"Nehéz küzdelemben sikerült végre pontokat szereznünk, bizonyos, hogy ez volt az egyik legnehezebb verseny, amin az elmúlt időben részt vettem" - mondta a francia a befutót követően. " Mindent megtettem, hogy az erőforrás gondjai ellenére jól szerepeljek, ami nagyon megnehezítette a dolgokat. Van még hova fejlődnünk, az autó nem volt olyan jó, mint tegnap, ebben az eltérő körülmények mellett a probléma is közrejátszott. Svájcban ma van anyák napja, szóval ezt az eredményt édesanyámnak ajánlom!"

A mezőny végéről induló Pastor Maldonadónak is nehéz futama volt, persze erről elsősorban ő tehetett, hiszen tegnapi balesete miatt került az utolsó rajtsorba, majd Marcus Ericssonnal is ütközött, amiért öt másodperces stop&go büntetést kapott, és még egy büntetőpontot is begyűjtött ezzel. A venezuelai természetesen nem volt elégedett, egyedül a célba érésnek és a korábbiakhoz képest valamivel erősebb tempónak tudott örülni:
"A sebességünket tekintve előreléptünk ezen a hétvégén, sokkal versenyképesebbek voltunk, mint amit a 15. hely mutat, de a végsebesség hiánya miatt nem tudtunk támadni, noha az autó gyorsabb volt, mint a körülöttünk lévőké. Dolgoznunk kell ezen, hogy gyorsabbak lehessünk az egyenesekben. A mai eredmény csalódást jelent, de a versenyem tulajdonképpen már az tönkretette, hogy a rajtrács végéről kellett indulnunk. Legalább célba értünk, és sikerült adatokat gyűjtenünk, aminek köszönhetően tovább fejleszthetjük az autót."