A két különböző stratégiával dolgozó pilóta keményen nyomta és a csapat újabb tíz pontot szerzett, ezzel ötödik helyen állnak a konstruktőri bajnokságban.
"A mai nap mindent megtettünk. A stratégia megfelelő volt, a csapat jól dolgozott a kerékcserék során, nem hibáztam a pályán, így a maximumot kihoztuk mindenből és jó pontokat szereztünk" - mondta el Bottas a versenyről. "örömteli pontot szerezni és beállítani eddigi legjobb eredményem. Csalódás volt, hogy Vettel ilyen gyors volt a végén, próbáltam védekezni, de frissebb abroncsokon volt. A csapaton belüli hangulat fantasztikus, dolgozunk tovább, csak a pontok csillapítják éhségünket."

Massa három kerékcserés stratégiával ment, amely nem működött megfelelően.
"Jól rajtoltam és még több pozíciót is nyerhettem volna, de Ricciardo előttem volt, nem tehettem semmit" - nyilatkozott a brazil pilóta. "A három kerékcserés stratégia működhetett volna, ha az első etap tiszta, de voltak autók előttem és a gumik gyorsan elkoptak. Ezért inkább leszakadtam róluk és tiszta pályán próbáltam menni, majd amikor kerékcserére mentek ki, előnyt szereztek. Ez a második etap elején is megtörtént, nem alakultak jól számomra a dolgok."