A négyszeres bajnok számára eddig nem alakult túl rózsásan a hétvége. Az első szabadedzésen is technikai hiba hátráltatta, ami miatt a nap hátralévő részét ki kellett hagynia, most pedig ismét cserbenhagyta őt az autója. Mint a bokszba visszatérve elmondta, a váltó kezdett el rakoncátlankodni az RB10-esben, amint Q3-as első körére készült kihajtani. Már a bokszban elveszítette a 2-es fokozatot, de úgy ítélte meg, anélkül is teljesíteni tudja majd gyorskörét. Kigördült a pályára, de mire az 1-es kanyarhoz ért, az összes fokozat elszállt a váltójából.

"Az ilyen esetekben nem sokat tehetek" - válaszolta Vettel a SkySports azon kérdésére, hogy hogyan birkózik meg az őt ért balszerencse-áradattal. "Persze kiábrándító, hogy ez történt, és mostanra már kicsit unalmas is, hiszen rengeteg különféle problémával szembesülünk. A verseny persze holnap lesz, és így is sikerült eljutnunk a Q3-ig, a 10. helyen állok. Még mindig bármi történhet. Remélhetőleg a váltómon nem esett kár."
A német azért bízik benne, hogy váltója épségben maradt a meghibásodás ellenére is, mert ha ki kellene azt cserélnie a csapatnak, akkor az öt rajthelyes büntetést jelentene számára a holnapi futamra.
"Több körre lett volna szükségem a hétvégén, noha egyre jobban kezdtem felvenni a ritmust" - tette hozzá. "Úgy gondoltam, esélyem lehet a 3. helyre, ez benne volt az autóban, de már nem jutottunk el odáig. Nehéz körülményekkel szembesültünk ma, a kör végére mindenkinek elfogytak a gumijai. Sohasem lehettünk száz százalékosan elégedettek."