DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. február 4. szerda
F1

Rosberg átvette a vezetést az időmérő előtt

Ezúttal ugyan Nico Rosberg vezetésével, de ismét a Mercedes párosa uralta a pályát Barcelonában a harmadik edzésen. Hozzájuk legközelebb Fernando Alonso került, mialatt Sebastian Vettel igyekezett pótolni a pénteken elveszített munkát.

Az első körökben Lewis Hamilton a nem egyenesben álló kormány, Nico Rosberg pedig a szerinte hibás DRS miatt panaszkodott, de az apró zavaró tényezők elmúltával a Mercedes két pilótája ismét az élre repítette a csapatot. Ezúttal a német zárt a tabella élén, majdnem egy másodperces előnnyel csapattársa előtt, de szokatlan módon mindketten már öt perccel a leintés előtt befejezték a munkát - a bokszba hajtottak, és a szerelők máris megkezdték autóik felkészítését a kvalifikációra.

 

A harmadik helyen Fernando Alonso zárt, az élen álló Mercedeshez képest 1,3 másodperces hátrányban. Mögötte vegyesen sorakoznak a csapatok: a Williamsszel Felipe Massa, a Lotusszal Romain Grosjean, a McLarennel Kevin Magnussen és a Red Bull-lal Daniel Ricciardo követi a spanyolt.

 

Pályára lépett Sebastian Vettel is azt követően, hogy a pénteki nap nagy részét ki kellett hagynia a Red Bulljának elektronikai hibája miatt. A 10. helyen végző német ennek ellenére nem teljesített ma lényegesen több kört riválisainál: hússzor ment körbe, amely értéket többen megközelítették.

 



A pénteki nap után Max Chilton ismét a kavicságyban fejezte be a napot. A tegnapihoz hasonlóan ezúttal is elfékezte magát a Marussia pilótája, és az 5-ös kanyaron kívüli sódertenger fogságába esett. Rajta kívül is többen mutattak be kisebb megcsúszásokat, általános jelenség volt, hogy a pilóták szélesen vettek egy-egy kerékvetőt.

 

Három szabadedzés után egyértelműen látszik, hogy az autók a barcelonai pályán jelentősen lassultak a tavalyi tempóhoz képest. Míg 2013-ban a három szabadedzés legjobb ideje 1:21.901 volt, addig ebben az évben eddig Hamilton 1:25.524-e az etalon, ami 3,6 másodperces különbséget jelent. Ennek a nagy eltérésnek az oka az lehet, hogy a spanyol pálya nagy hangsúlyt helyez az aerodinamikára, ebből a szempontból pedig sokat veszítettek idénre az autók. A motorerőt előtérbe helyező Bahreinben viszont például nagyon közel állt a mezőny a tavalyi tempóhoz. 

 

A Spanyol Nagydíj időmérője 14 órakor veszi kezdetét.

 

A harmadik szabadedzés végeredménye:

 

# Versenyző Csapat Idő Hátrány Kör
1. Nico Rosberg Mercedes 1:25.887 - 16
2. Lewis Hamilton Mercedes 1:26.756 +0.869 9
3. Fernando Alonso Ferrari 1:27.188 +1.301 15
4. Felipe Massa Williams-Mercedes 1:27.223 +1.336 10
5. Romain Grosjean Lotus-Renault 1:27.682 +1.795 18
6. Kevin Magnussen McLaren-Mercedes 1:27.806 +1.919 16
7. Daniel Ricciardo Red Bull-Renault 1:27.808 +1.921 12
8. Jenson Button McLaren-Mercedes 1:28.006 +2.119 11
9. Pastor Maldonado Lotus-Renault 1:28.076 +2.189 19
10. Sebastian Vettel Red Bull-Renault 1:28.085 +2.198 20
11. Valtteri Bottas Williams-Mercedes 1:28.101 +2.214 12
12. Jean-Eric Vergne Toro Rosso-Renault 1:28.242 +2.355 16
13. Daniil Kvyat Toro Rosso-Renault 1:28.298 +2.411 16
14. Kimi Raikkonen Ferrari 1:28.419 +2.532 16
15. Sergio Perez Force India-Mercedes 1:28.571 +2.684 13
16. Nico Hulkenberg Force India-Mercedes 1:28.668 +2.781 13
17. Adrian Sutil Sauber-Ferrari 1:28.715 +2.828 16
18. Esteban Gutierrez Sauber-Ferrari 1:28.865 +2.978 18
19. Max Chilton Marussia-Ferrari 1:30.169 +4.282 15
20. Jules Bianchi Marussia-Ferrari 1:30.670 +4.783 12
21. Kamui Kobayashi Caterham-Renault 1:30.712 +4.825 18
22. Marcus Ericsson Caterham-Renault 1:31.559 +5.672 19

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: