Hamilton mögött a második helyen a bajnokságot vezető Nico Rosberg végzett, aki így ismételten biztosította a Mercedes GP számára az első rajtsort, a Mercedes fölényét pedig mi sem mutatta jobban, hogy az időmérő edzés harmadik helyén végző Daniel Ricciardo (Red Bull-Renault) hátránya már több mint egy másodperc volt Hamiltonnal szemben.
Lewis Hamilton: "Le vagyok nyűgözve, hogy megszereztem a pole pozíciót, mert nagyon nehéz napom volt az autóban, különösen azt követően, hogy a tegnapi nap olyan jól ment. Az éjszaka folyamán változtatunk néhány apró dolgot, ami igazán hasznosnak bizonyult, mert a körülmények is megváltoztak ma. Nico erős volt a harmadik szabadedzésen és az időmérő edzés első két szakaszában, ezért egy kicsit állítottunk a differenciálzáron, hogy javítsunk az autó kezelhetőségén a Q3-ban. Az utolsó körömben mindent beleadtam, hogy a legtöbbet hozzam ki az autóból annak érdekében, hogy én legyek a pole-ban, és ez végül sikerült. A csapat kemény munkája és a fejlesztések inspiráltak ezen a hétvégén, mert még sohasem tapasztaltam korábban ilyen teljesítmény szintet. Még sohasem nyertem ezen a pályán és nagyon szeretnék nyerni, mert egyre nagyobb a támogatottságom Barcelonában és Spanyolországban is van néhány csodálatos rajongóm. És ezért holnap mindent meg fogok tenni a győzelemért."
Nico Rosberg: "Egész nap jó érzéseim voltak, és igazán élveztem az időmérőt. Jó köröm volt a végén, de Lewis jobb munkát végzett a Q3-ban. A második helyről indulni egy kis hátrányt jelent, de hosszú az egyenes az első kanyarig, így remélhetőleg, ha jobb rajtot veszek, mint Lewis meg tudom őt előzni. A futam is hosszú lesz, ahol az abroncskopás kulcskérdés lesz, így talán itt is van néhány lehetőség az előnyszerzésre. Nagy várakozásokkal tekintek a holnapi napra és mindent meg fogok tenni azért, hogy a csodálatos Ezüst Nyíl növelje az előnyét a bajnokságban."

Toto Wolff, a Mercedes motorsport osztályának a vezetője: "Barcelona egy olyan pálya, ahol a jó köridő a teljes csomag minőségétől függ, különösen a hatékony leszorító erőtől. Ez teszi a mai eredményt igazán örömtelivé, igazolva a csapat kemény munkáját. A hétvégén eddig szoros csata volt a két pilótánk között, az oda-vissza csatából pedig ma Lewis jött ki győztesen. És ez az egyik erősségünk, hogy van két pilótánk, akik egymást hajtják, ez pedig elengedhetetlen a csapat teljesítménye szempontjából."
Paddy Lowe, technikai igazgató: "Remek, hogy száraz időmérőnk volt ma, ami csak a második volt eddig a szezonban, így pedig jobban olvashattunk az autók és pilóták teljesítményéből az esős körülmények bizonytalansági tényezője nélkül. Tegnap különösen Lewis volt elégedett az autóval, míg Nico már kevésbé, de a helyzet a mai szabadedzésen megfordult. Az időmérő első két szakaszában Lewis szenvedett egy kicsit az autóval, de mi újabb példát láthattunk arra, hogy milyen az, amikor mindent megpróbál összerakni a Q1-ben egy gyors körre. Nico ezzel szemben erős körökre volt képes. A Q3-ban azonban Lewis talált egy kis előnyt Nicóval szemben az utolsó körében az új abroncsokon. Jó látni ezt az egészséges versengést a bokszban és nagyszerű megszerezni az első rajtkockát ezen a fontos pályán. A holnapi napra előretekintve a rajt, a gumiabroncs stratégia és a megbízhatóság kulcsfontosságú lesz. Nehéz futam vár ránk, mint mindig itt Barcelonában."