A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo jelenleg Barcelonában tartózkodik, és bizonyosan nem túl nagy örömmel konstatálta, hogy az első ötbe sem fért be a Scuderia egyik autója sem. A Presidente tegnap úgy nyilatkozott, hogy a csapatnak nincs több kifogása, és nem szeretné ezt az évet is egy újabb átmeneti idénynek tekinteni.
"Ez az autó az utolsó, amit precíz szélcsatorna nélkül készítettünk" - mondta Montezemolo a sajtó képviselőinek. "A Toyota csatornájából jött, mivel a miénk nem volt készen" Mostantól viszont nincs több kifogás, hiszen immár hatékony szélcsatornánk is van. Mi vagyunk a Ferrari, 1950 óta a Formula-1-ben vagyunk, így újra el kell kezdenünk nyerni."

Való igaz, a Ferrari immár egy éve nem nyert futamot sem, míg az utolsó bajnoki trófeát a 2008-as konstruktőri elsőség hozta. A nemrég lemondott csapatfőnöknek, Stefano Domenicalinak Montezemolo szerint szerencséje sem volt, hiszen, mint mondta: "Sajnos nem örvendhetett a megfelelő eredményeknek, mivel a sport ilyen kemény" Épp, mint amikor egy labdarúgó gól helyett kapufát lő" - utalt Montezemolo a két épphogy elbukott bajnoki címre.
A Ferrari elnöke Domenicali helyére Marco Mattiaccit nevezte ki, aki korábban nem vállalt még szerepet a Scuderiánál. A döntést kritizálták, Montezemolo viszont természetesen nem ok nélkül választotta őt: "Mattiacci már régóta a Ferrarinál volt, még ha ezt az időt a motorsport világán kívül töltötte is. Azért választottam őt, mert olyan embert akartam, aki tudja, hogy kell egy csoportot vezérelni, a megfelelő helyre tenni a megfelelő embereket, egy olyan kompetens személyt, akinek átfogó menedzseri tapasztalata van."

Montezemolo Mattiacci kinevezését Jean Todt érkezéséhez hasonlította, aki a Peugeot sportautó- és raliprogramjából érkezett, mégis a csapat újkori történetének legsikeresebb vezetője lett: "Amikor megérkezett, sokat kritizálták, mivel semmi nem tudott a Formula-1-ről, később mégis remek munkát végzett. Olyan ez, mintha visszamennénk az időben: biztos vagyok benne, hogy Mattiacci remek munkát végez majd, de egyúttal azt is leszögezném, hogy ez nem egy egyszemélyes történet."
"A csapat ösztönzést, gyors döntéshozást, átlátható szervezetet kapott. Meg kell értenünk, miért nem teljesítettünk jól eddig. Még sok verseny van hátra, biztos vagyok benne, hogy fejlődhetünk majd, mivel a csapat meglátásom szerint képes arra, hogy reagáljon."