Sejteni lehetett, hogy a jelenleg a konstruktőri bajnokság harmadik helyén álló Force India egykörös tempója nem lesz elég ahhoz, hogy a második-harmadik sorért harcoljanak, ám az komoly csalódásként érhette a silverstone-i csapat tagjait, hogy egyik autó sem jutott be a Q3-ba, s csak a hatodik sorba állhat majd fel a két VJM07-es.

A 11. helyen záró, azaz a Q3-ról épphogy lecsúszó Nico Hülkenberg úgy érzi, ő mindent megtett, s a csapat sem lehet elégedetlen, hiszen előreléptek a szabadedzésekhez képest: "Nagyon jól sikerült a köröm, elégedett vagyok azzal, amit az időmérőn mutattunk. A kezelhetőség és a beállítások terén előreléptünk a délelőtti harmadik szabadedzéshez képest, de még ez is kevés volt a Q3-hoz" - mondta a német, aki igyekszik pozitívan felfogni a történteket:
"Figyelembe véve, hogy a hétvége eddig eltelt részében nem igazán éreztük jól magunkat az autóban, a 11. rajthely egészen jó, ráadásul ennek köszönhetően egy extra szett közepes keverékünk lesz az első tíz helyről induló versenyzőkhöz képest. Várakozásaim szerint a holnapi verseny nagyrészt a stratégiáról szól majd, különösen azért, mert a körülöttünk lévő csapatok versenytempó tekintetében hasonló szinten állnak, mint mi. Nagy kihívás lesz mindenki számára, a gumikezelés pedig kulcsfontosságú lesz, a pontszerzés mindenesetre elérhető."

Hülkenberg csapattársa, Sergio Perez szintén úgy érzi, hogy reális a 12. helyezése, bár azt is hozzátette, hogy bejuthatott volna a legjobb tíz közé: "Azt hiszem, többé-kevésbé ott végeztünk, ahol azt várni lehetett. Talán elérhető lett volna a Q3, de nem fejeztem be az utolsó körömet a Q2-ben, mivel a felvezető köröm nem volt ideális: túl nagy volt a forgalom, az abroncsok nem kerültek tökéletes állapotba, ezért inkább megszakítottam a kört, hogy kíméljem az abroncsokat. Tudtuk, hogy nehéz lesz számunkra ez a pálya, de így is hisszük, hogy versenyképesek lehetünk holnap."