DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. február 4. szerda
F1

Hamilton Laudától tanult a tél folyamán

Lewis Hamilton nem csak az autója felsőbbrendűségének köszönhetően nyújt ilyen meggyőző teljesítményt idén. A brit versenyzéshez való hozzáállása, mentális felkészültsége is sokat változott az előző szezon óta. David Coulthard szerint ez annak eredménye, hogy a 2008-as bajnokot Niki Lauda látta el tanácsokkal a holtszezonban.

Sokan nem voltak biztosak abban, hogy Hamilton a nyers tempót háttérbe szorító új szabályok mellett képes lesz korábbi fényében tündökölni, de a brit hamar rácáfolt a kétkedőkre. Honfitársa, a már a BBC-nél dolgozó Coulthard kifejtette nézeteit a Mercedes pilótájának idei formajavulásáról, megosztva egy eddig elhallgatott tényt is.

 

"Egy időre elveszítettük, de immár visszatért közénk a régi Lewis Hamilton" - írja a Williams, a McLaren és a Red Bull korábbi pilótája a Telegraphban.

 

"A szezon előtt néhányan megkérdőjelezték, hogy mennyire fog majd tudni alkalmazkodni az új technológiához. Mások, köztük én is kételyeket támasztottunk a mentális felkészültségét illetően."

 



"De ezek az aggodalmak immár nevetségesnek tűnnek, látva a szezonkezdetét. Persze az emberek nem ok nélkül tették fel a kérdéseket, hiszen egyszerűen nem tudta ugyanazt a következetes teljesítményt nyújtani az elmúlt években, mint például Fernando Alonso."

 

"Idéntől azonban még egy szinttel érettebbé vált. Már az is lenyűgöző volt, ahogy a csalódottságát kezelte Ausztráliában. Míg az elmúlt években ilyen esetekben egy összetört Lewist láttunk, most a kieséséből is a pozitívumokat volna le, és azóta is hibátlan teljesítményt nyújt."

 

  "Úgy hiszem, hogy Niki Lauda, a Mercedes elnöke kulcsszerepet játszott abban, hogy Lewis visszanyerje önbizalmát. A mai pilóták nem mentek keresztül olyan nehézségeken, amiket Niki a pályán és azon kívül megélt, így rengeteg tanáccsal tudta ellátni Lewist. Úgy tudom, hogy Lewis sok időt töltöttek együtt Nikivel a tél folyamán, így a főnökétől tanulhatta meg, hogy pontosan mire is van szüksége. És egyértelműen látszik, hogy ez segítségére volt."
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: