DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. február 4. szerda
F1

Hamilton elégedett, Rosberg csalódott, Ricciardo többre számított

Az időmérő edzés a Mercedes dominanciájával zárult, ám nem az esélyesebbnek tartott Nico Rosberg kaparintotta meg az első rajtkockát. A harmadik helyezett Daniel Ricciardo elárulta, sokkal közelebb várta magát a domináló pároshoz.

Lewis Hamilton a leintés után taszította le Nico Rosberget az első helyről kevesebb, mint két tizedmásodperces különbséggel, így holnap karrierje során a 34. alkalommal indulhat pole pozícióból. "Nehéz nap volt, Nico jól vezetett a harmadik edzésen és a kvalifikáció során is. Nem tudtam, hogy meglehet-e, de végül sikerült mindent kipréselnem az autóból. Még sosem tapasztaltam ilyen teljesítményt, amire a Mercedessel képesek vagyunk. A pálya állapota elég rossz volt, de elégedett vagyok azzal, amit mutattam" - mondta a brit a kvalifikáció után.

 

Hamilton korábban még sohasem nyert ezen a pályán. "Nehéz helyzetek és körülmények játszottak össze, máskor pedig nem voltam elég gyors. Ma is vesztettem valamennyi sebességet, ezért még jobban örülök, hogy ismét elöl vagyok. Holnap sok pontot szereznék és valami pozitívban reménykedek."

 



A pénteki szabadedzéseket Lewis Hamilton zárta leggyorsabbként, ám a szombati nap - az időmérő edzés utolsó etapjáig - Nico Rosbergről szólt. "Nyilvánvaló, hogy csalódott vagyok. Nem szeretek második lenni - Lewis mögött" - mondta a német versenyző. "Rendkívül csalódott vagyok, de végül is jó kört teljesítettem. Minden holnap fog eldőlni, a második hely pedig csak egy kicsit marad el az optimálistól. Ha jó startot veszek, akkor már az élen fogok állni. Szóval minden holnap fog eldőlni."

 

Daniel Ricciardo már-már megszokottnak mondott harmadik helyezést szerzett a két Mercedes mögött, ez éles ellentétben áll csapattársa, Sebastian Vettel eredményével, akinek technikai okok miatt fel kellett adnia a Q3-at, holnap pedig csak a 10. helyről indulhat. Az ausztrál lemaradása azonban tetemes volt.

 

"Azt hiszem, megint mi vagyunk a legjobbak a többiek közül, de ez nem elegendő, hiszen egy másodperces különbség választott el Lewistól. Úgy gondoltam, nem túl rossz a köröm, ezért ennél kisebb lemaradásra számítottam volna. Tettünk előrelépéseket, de természetesen a Mercedes is. A pozitívum, hogy egyértelműen harmadikak voltunk, nagy az előnyünk a negyedikhez képest, de ennél közelebb vártuk magunkat az első kettőhöz."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: