DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. február 4. szerda
F1

Grosjean az ötödik helyre repítette a Lotust

A szezonnyitón még a sereghajtók közé tartozó Lotust Romain Grosjean az ötödik helyre kvalifikálta a Spanyol Nagydíj időmérő edzésén.

Nem volt még ekkora ok az örömre a Lotusnál az idei szezonban: Romain Grosjean a kiváló ötödik rajthelyet szerezte meg a Spanyol Nagydíj időmérő edzésén, a francia többek közt mindkét Ferrarit maga mögé utasította. Pedig az edzés nem indul simán, Grosjean már a Q1-ben kieshetett volna, de végül kvalifikálta magát a második szakaszba, majd onnan a harmadikba is.



 

Már a harmadik szabadedzésen látszott, hogy jó eredményre lehet képes a francia, miután a tét nélküli gyakorlást szintén az ötödik helyen zárta. A sikerre a csapatnak is nagy szüksége volt, hiszen a szezon eddig jóformán csalódások sorozatából állt a számukra: "Nagyon pozitív az egész csapat számára, hogy a harmadik rajtsorba állhatunk fel. Ez az, ahol lenni szeretnénk, sőt biztos, hogy ennél többre is képesek leszünk."



 



 

A franciának természetesen nem is lehet más célja holnap, mint a pontszerzés, ami mindeddig még nem jött össze a tavaly parádésan szereplő csapatnak: "A verseny érdekes lesz. Nehéz előzni ezen a pályán, így az a cél, hogy a lehető legtovább megkíméljük az abroncsainkat az első etapban, hogy kiderüljön, mennyit tehetünk meg velük. Meglátjuk, mit érhetünk el ezzel, persze azt mondanom sem kell, hogy jó lenne végre megszerezni az első pontjainkat.



 

A csapat vezető pályamérnöke, Alan Permane úgy érzi, az ötödik rajthely kiváló lehetőségeket biztosít a holnapi versenyre: "Az ötödik hely remek, köszönet Romainnek a remek munkáért" - mondta Permane, aki tegnap még nem számított volna ilyen eredményre: "Nem volt könnyű ezt a tempót kisajtolni az autóból, de ma minden összeállt. A tegnapi bonyolult nap volt Romain számára, a ma délelőtti edzésen viszont már láthattuk, hogy van benne potenciál. Hogy ezt a tempót át tudta vinni az időmérőre, bizonyítja az előrelépést."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: