Miután az idei évben visszatért a szezon közbeni tesztelés a McLaren elvileg kipróbálhatná a japán szállító erőforrását már a 2015-ös első szezon előtti tesztet megelőzően, mivel arra nincs korlátozás, hogy milyen motorokat kell használni a 2014-es teszteken.
Azonban a McLarent a szezon végéig szerződés köti a Mercedeshez, így az kizárt, hogy a Brit Nagydíj utáni teszten a Hondával dolgoznának.

A Spanyol Nagydíj hétvégéjén a McLaren versenyigazgatója, Eric Boullier megerősítette, elgondolkoznak azon, hogy a Honda erőforrását kipróbálják-e a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjat követő teszten.
"Gondolkozunk rajta. Valójában Abu Dhabiig kell a Mercedes motort használni, addig mást nem használhatunk. De ezt követően talán kipróbáljuk az autón."
A Honda 2015-ben a McLaren kizárólagos partnereként tér vissza a sportba, de a szigorú szabályok nem engedik, hogy a japán gyártó erőforrását pályán tesztelhesse, erre kizárólag hivatalos Formula-1-es eseményen van lehetősége.