Felipe Massa Kínában a legjobb úton haladt egy erős pontszerző hely felé, csakhogy kiállása során rengeteg időt veszített egy a bokszban történt kavarodás miatt, így végül messze a legjobb tízen kívül zárt. A verseny után kivizsgálták, hogy keveredhettek össze az abroncsok, s a Ferraritól nemrég szerződtetett Rob Smedley, Massa korábbi versenymérnöke Claire Williams csapatfőnök-helyettes állítása szerint tett róla, hogy többé ilyesmi ne fordulhasson elő.
"Rob Smedley nagyon impresszív ember, többé nem fordulhat elő ilyen, amíg ő felel ezért" - mondta Sir Frank Williams lánya. "Amikor hosszú évek óta vagy a versenyzésben, néha kimarad egy lépés, ami bárkivel megtörténhet. Végül is emberi mulasztásról beszélünk. Sajnos ez sok pontunkba került, ami csalódást jelent számunkra, ahogy az is, hogy Felipének keresztül kellett mennie ezen. De ahogy mindenfajta szituációban tesszük, most is elemeztük, mi történt, és biztosítottuk, hogy minden folyamat rendben legyen."

"Egy nagyon alapvető hiba történt, épp ezért nagyon könnyű volt kijavítani. Rob számos területen dolgozik azért, hogy biztosítsa, hogy hasonló helyzet ne fordulhasson elő még egyszer. Ő a garancia rá, hogy mindannyian ott legyünk, emlékezzünk, amire kell, megtegyük, amit meg kell tenni, hogy mindenki tudja, miért felelős" - mondta Claire Williams, aki úgy érzi, Smedley hatása azonnal érezhető lett, ahogy Bahreinben csatlakozott a csapathoz:
"Igazán lenyűgöző, amit két verseny alatt véghezvitt a csapattal. A hozzáállása, a képességei, a szerepfelfogása azt teszi lehetővé, hogy átfogóan szemlélje a dolgokat, ahelyett, hogy elveszne a részletekben, ami ahhoz vezethetne, hogy nem tud azokon a területeken teljesíteni, ahol kell."