Egy egységes és hosszú távon megvalósítható költségcsökkentési intézkedés lefektetését illetően valójában évek óta patthelyzet uralkodik a csapatok között. Ugyan több téren is szóbeli megállapodást kötöttek már a résztvevők, így például a tesztek számát és a szélcsatornák használati idejét is komolyan visszaszorították, ezek továbbra sem oldották meg a csapatok többségének anyagi nehézségeit.
"Független csapatként mindig támogattuk és mindig támogatni fogjuk a Formula-1-es költségcsökkentés bármilyen formáját" - mondta Williams az Autosportnak. "De erről már nagyon hosszú ideje zajlanak az egyeztetések, és nem látom, hogy bármilyen irányba is haladnánk, ami nagyon kiábrándító. Végül ez kihatással lesz a sport hosszú távú fenntarthatóságára. Mindannyian felelősséggel tartozunk a sport iránt, meg kell védenünk azt, és a csapatokat, amelyek hosszú ideje a részesei."
"Kritikus ponthoz érkeztünk, hiszen ha most sem teszünk semmit, akkor komoly kárt okozunk önmagunk számára."

Egy egységesen megszabott költséglimit ötlete többször is felmerült az elmúlt években, de egyre biztosabb, hogy ebbe a közeljövőben nem fognak egységesen beleegyezni a résztvevők. Claire Williams szerint azonban ezzel koránt sincs minden veszve.
"Vannak csapatok, amelyek ellenzik a költségsapkát, és ez rendben is van. Csak egy ideális világban támogatná azt mindenki. Mi lehet akkor a következő lépés? A szabályokban kell találnunk megoldásokat a költségek visszafogására, ez a folyamat pedig még jelenleg is zajlik" - utalt ő is a több más istálló által is szorgalmazott intézkedésre, amelynek keretében például az autókra a szezon során felrakható új elemek számát is korlátozhatnák.