DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. február 4. szerda
F1

Vettel kihagyja a második edzést

Sebastian Vettel teljes pénteki programja a Spanyol Nagydíjon mindössze három kör és néhány kanyar után véget ért. A címvédő a Red Bull elektronikai hibája miatt a délutáni edzésen már nem is tud részt venni.

A német autója az első gyakorlás 25. percében állt meg a pálya 5-ös kanyarjában, és noha az autót még az edzés során visszaszállították a garázsba, azt nem tudták időben megjavítani ahhoz, hogy még a hátralévő időben ismét pályára vihessék. Mint kiderült, az RB10-en keletkezett probléma a vártnál is komolyabb, hiszen a csapat azt a második tréningre sem tudja helyrehozni.

 



"Egy elektronikai meghibásodás kárt tett az 1-es számú autó vezetékeiben, Sebastian így nem lesz képes részt venni a második edzésen. A csapat az így nyert extra időt arra használja, hogy helyrehozza a hibát a holnapi harmadik edzésre" - adta hírül Twitteren a Red Bull egy órával a második gyakorlás kezdete előtt.

 

Vettel a hétvégére új karosszériát kapott, de a jelek szerint eddig ez sem hoz számára szerencsét.
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: