DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. február 4. szerda
F1

Ricciardót kissé bosszantja a Mercedes fölénye

A Lewis Hamiltontól ma délután majd egy másodpercet kapó Daniel Ricciardót elmondása szerint kissé bosszantja a Mercedes fölénye.

A Red Bull ausztrál versenyzője, Daniel Ricciardo alapvetően újabb eredményes hétvégére számíthat, hiszen a Mercedesek mögötti harmadik pozíciót ő foglalta el. Üröm az örömben, hogy Ricciardo ezzel együtt közel egy másodpercet kapott Lewis Hamiltontól, azaz úgy néz ki, ezúttal sincs arra semmi esély, hogy erőből megverjék a Mercedeseket.



 

Ricciardo persze számított rá, hogy az Ezüst Nyilak Barcelonában is a mezőny előtt járnak majd, arra viszont nem, hogy ekkora lesz a különbség: "Haladunk, de sajnos úgy néz ki, a Mercedes sem lassult le, szóval továbbra is kissé messze vannak" - mondta az ausztrál a második szabadedzést követően a sajtó munkatársainak.



 



 

Ricciardo azt is elismerte, hogy bosszantónak találja a lemaradását: "Kissé frusztrált vagyok. Nem tudom, meglepett-e a dolog, hiszen eddig is nagyon erősek voltak, de reméltem, hogy talán kicsivel közelebb kerülhetünk hozzájuk. Ám ma túl messze voltunk" Megpróbálunk visszakapaszkodni, de egyelőre úgy tűnik, ebből egy stabil harmadik hely lehet holnap."



 

Az ifjú ausztrál persze szeretné a dobogó alsó fokánál magasabbra helyezni a lécet, de tudja, hogy reálisan egyelőre ez lehet a maximális elvárás: "Szép lenne rövid időn belül a győzelemért harcolni, de egyelőre úgy tűnik, hogy a harmadik hely a legtöbb, amit elérhetünk, legalábbis jelenleg."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: