DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. február 4. szerda
F1

Montoya: Az új Indy-pálya jobban feküdne az F1-nek

Juan Pablo Montoya szerint, ha annak idején a Formula-1 is a jelenlegi belső indianapolisi vonalvezetést használja, elkerülhető lett volna a 2005-ös gumibotrány.

Az F1 2007 végén távozott a legendás amerikai versenyszentély belsején számára kialakított pályáról, amelyet hamarosan a MotoGP vett uralmába, idéntől pedig első alkalommal az IndyCar mezőnye is futamot rendez rajta a két héttel későbbi Indy500 felvezetéseként. Ehhez néhány ponton módosították is az egykori F1-es vonalvezetést.

 

A sorozatba idén visszatérő Juan Pablo Montoya abban a szerencsés helyzetben van, hogy a csütörtöki gyakorlások után elmondhatja magáról, mindkét kialakításon vezetett már, így össze tudja hasonlítani a változtatást a 2001 és 2006 között gyűjtött F1-es emlékeivel.

 



A régi pálya

 

"Úgy vélem, ezen a vonalvezetésen az F1 nagyon jól szerepelhetett volna. Szép munkát végeztek a pályával, az egyenesek hosszúak, megszabadultak a döntött kanyartól és a hajtűktől, de az előzés így is lehetséges maradt" - nyilatkozta a kolumbiai.

 

"Az első két kanyar nem sokban változott az F1-es időkhöz képest, de utánuk a hátsó egyenes hosszabb lett. A végén a balos ugyanolyan lassú, mint korábban volt, de aztán két S-kanyar követi, amelyek ugyan nagyon furcsák, de lendületesen lehet rajtuk haladni."

 

Az új pálya

 

Montoya külön kitért a 2005-ös USA Nagydíjra, amely a gumibotrányról marad örökre emlékezetes. A Michelin gumikat használó csapatok nem álltak rajthoz a futamon, miután felfedezték, hogy az abroncsaik nem bírnák ki a döntött kanyaron rájuk ható terhelést. Abban az évben ráadásul tiltott volt a kerékcsere futam közben, így végül fájdalmas körülmények között csak a Bridgestone partnerei, hat autó teljesítette a versenyt. A McLarennél vezető és a futamra a 11. rajthelyet megszerző Montoya szintén a felvezető kör végén a bokszba hajtók között volt.

 

"Őrület volt az egész" - emlékezett vissza. "Mondtuk az FIA-nak, hogy ha beépítenek egy sikánt, akkor versenyezni fogunk, még ha nem is lesz esélyünk a pontszerzésre. Mindenképpen szerettünk volna szórakozást nyújtani a közönségnek. De erre ők csak azt mondták: "™rossz gumit hoztatok, a ti hibátok"™." Eléggé eltérő az F1 hozzáállása az ittenihez."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: