Az előző Kínai Nagydíjon a McLaren csapat egyik autója sem tudott pontot szerezni, Magnussen szerint azonban az új fejlesztéseknek köszönhetően a Spanyol Nagydíjon már sokkal jobb teljesítményt nyújthatnak.
"Szeretem ezt a pályát, és az autó sokkal jobbnak érződik itt, mint amilyen Sanghajban volt, ezért remélhetőleg jobb hétvégénk lesz" - nyilatkozta Magnussen. "Úgy gondolom, hogy működtek a fejlesztéseink, nem teljesen változtatták meg a világot, de kis előrelépést tettünk a jó irányba és szükségünk van arra, hogy folytassuk ezeket a kis előrelépéseket. Ha mindent jól csinálunk ezen a hétvégén, akkor azt hiszem, hogy a középmezőnyben harcolhatunk. Ez nyilvánvalóan nem az, ahol lenni akarunk, de előrelépést jelent Kínához képest. Ezért azt hiszem nagyon biztató ez a fejlődés, amit elértünk. Minden, ami előrevisz bennünket az csak jó."

A McLaren istálló versenyigazgatója, Eric Boullier is biztos benne, hogy az új fejlesztéseiknek köszönhetően sikerült előrelépniük. "A mai nap megmutatta, hogy milyen kegyetlen is a fejlesztési verseny a Formula-1-ben" - nyilatkozta Boullier. "Mi egy csomó új fejlesztést hoztunk az autónkra erre a hétvégére, és biztató látni, hogy a csomagunkkal egy hasznos előrelépést értünk el. Úgy tűnik, hogy kijavítottunk néhány problémát, ami Kínában hatással volt ránk, de ez még csak az első lépése egy hosszú utazásnak, hogy visszatérjünk az élmezőnybe."