DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. február 4. szerda
F1

Hiányozhatnak Vettel adatai a Red Bullnak

Mivel Sebastian Vettel ma csak néhány kört tudott megtenni, a Red Bull csak Daniel Ricciardo adataira támaszkodhat.

Sebastian Vettel ma délelőtt mindössze néhány kört tudott megtenni a ma délelőtti szabadedzésen, mielőtt egy elektronikai hiba a pálya szélére kényszerítette. A probléma olyan komolynak bizonyult, hogy a négyszeres világbajnoknak a teljes délutáni programot is ki kellett hagynia, azaz a csapat a pénteki napot követően csak Daniel Ricciardo adataira támaszkodhat.



 

Mivel Barcelona tradicionálisan az a helyszín, ahol az első komoly fejlesztések bemutatkoznak, nagyon sokba kerülhet a Red Bullnak, hogy az egyik autójuk kiesett a szabadedzésekről. Vettel csapattársa, Ricciardo is tudja, hogy a hiba nem csak a német helyzetét nehezítette meg, hanem az övét is: "Két autóval kétszer annyi adatot lehet gyűjteni, s kétszer annyi versenyzői visszajelzés érkezik."



 



 

"Persze ez Seb számára jelent igazi hátrányt, de nemcsak neki, hanem a csapat számára is sajnálatos, ami történt, hiszen csak feleannyit tudtunk meg, mint lehetett volna. Legyen szó rövid vagy hosszú etapokról, mindenki csak azt látja, amit én csináltam, nincs kivel összehasonlítani. Mivel jó pár fejlesztést hoztunk ide, jó lett volna, ha mindkét versenyzőtől érkezik visszajelzés."



 

Amikor arról kérdezték, hogy az elmúlt időszak sikerei könnyebbé tették-e a helyzetét ma egyedüli Red Bullként, Ricciardo úgy felelt, hogy a csapat minden bizonnyal jobban bízik benne, a visszajelzéseiben: "Ez valószínűleg egy természetes folyamat a részükről, persze már akkor is megbecsültek, amikor tavaly szerződtettek."



 

"De azt hiszem, az eredményeimnek köszönhetően kissé jobban tisztelnek, mint eddig, ami jó. Amikor visszajelzéseket adok, nem csupán kényelmesebben érzem magam, de egyúttal úgy érzem, hogy a csapat annyira komolyan veszi, amit mondok, amennyire csak kell, és annak alapján lép tovább."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: