DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. február 4. szerda
F1

Hamilton és a Mercedes tovább növelte előnyét

Lewis Hamilton és Nico Rosberg révén a Mercedes dominálta a Spanyol Nagydíj második szabadedzését, ahol már az élmezőny csapatainak tempója is jól láthatóan elkülönült egymástól. Daniel Ricciardo lett a harmadik, míg Sebastian Vettelnek ki kellett hagynia a gyakorlást.

A Red Bull négyszeres bajnoka a délelőtti műszaki hiba miatt nem tudott autóba ülni a második gyakorláson, hiszen az autójában felmerülő elektronikai probléma olyan kárt tett a vezetékekben, amit a csapat nem tudott ilyen rövid idő alatt megjavítani.

 

A köridők jelentősen javultak a reggeliekhez képest, az élen álló pilóta személye azonban változatlan maradt. Hamilton érte el a leggyorsabb időt 1:25,524-gyel, négy tizedet adva csapattársának, akinek autójában a Mercedesnél helyrehozták az ERS hűtésével kapcsolatos problémát.

 

Daniel Ricciardo már egy másodperces hátránnyal áll a harmadik helyen, őt további fél másodpercnél is nagyobb lemaradással követi a két Ferrari, Fernando Alonso és Kimi Raikkönen. A 6. és 7. helyen megszerző McLarenek, Kevin Magnussen és Jenson Button pedig már a maranellóiakat is tisztes távolságból követik.

 

Érdemes megjegyezni, hogy ez a hét pilóta nem csak a közepes, hanem a kemény keverékeken is ugyanilyen sorrendben végzett egymás mögött az összesített időkben.

 

 



Az edzés második fele szokás szerint a magasabb üzemanyagszinttel való körözésből állt, amely általában eseménytelen időszakot jelent a pénteki délutánokon. Ezúttal nem így történt, hiszen több váratlan dolgot is láthattunk. Pár perccel a leintés előtt Jean-Eric Vergne parkolta le három kerékkel rendelkező autóját a 3-as kanyarban. Mint a lassítás megmutatta, a Toro Rosso jobb hátsó kereke egyszerűen önálló életre kelve elgurult, amikor a francia megkezdte a kanyar bevételét.

 

Pár pillanattal később Max Chilton is a pálya szélén tűnt fel - ez szokatlan látvány a brittől, aki versenyeken még egyszer sem esett ki F1-es karrierje során. A Marussia pilótája túl nagy tempóval érkezett a 4-es kanyarba, így elfékezve magát egyenesen kiszáguldott a kavicságyba, de szerencséjére még meg tudott állni a fal előtt.

 

A Lotus délutánja sem volt sima. Romain Grosjean autója egy alkalommal megállat a bokszutca kijáratánál, és a szerelőknek vissza kellett tolniuk azt a garázsba, hogy újraindítsák. Pastor Maldonadót pedig váltóhiba gyanújával hívta vissza a csapat a garázsba nem sokkal a leintés előtt.  

 

Spanyol Nagydíj - 2. szabadedzés végeredménye:

 

Hely Versenyző Csapat Idő Körök
1 Lewis Hamilton Mercedes 1:25.524 31
2 Nico Rosberg Mercedes 1:25.973 35
3

Daniel Ricciardo

Red Bull 1:26.509 37
4

Fernando Alonso

Ferrari 1:27.121 32
5 Kimi Räikkönen Ferrari 1:27.296 32
6

Kevin Magnussen

McLaren 1:27.788 36
7 Jenson Button McLaren 1:27.811 29
8 Felipe Massa Williams 1:27.824 29
9

Pastor Maldonado

Lotus 1:27.866 42
10 Daniil Kvyat Toro Rosso 1:28.049 33
11

Nico Hülkenberg

Force India 1:28.074 29
12

Jean-Éric Vergne

Toro Rosso 1:28.246 30
13 Adrian Sutil Sauber 1:28.284 31
14

Valtteri Bottas

Williams 1:28.698 33
15

Esteban Gutiérrez

Sauber 1:29.105 24
16 Sergio Perez Force India 1:29.129 34
17

Romain Grosjean

Lotus 1:29.493 26
18 Jules Bianchi Marussia 1:29.991 26
19 Max Chilton Marussia 1:31.148 28
20

Kamui Kobayashi

Caterham 1:31.338 37
21

Marcus Ericsson

Caterham 1:31.586 38
22

Sebastian Vettel

Red Bull ---------- 0

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: