Délelőtt némi meglepetésre Jenson Button végzett a második helyen a Spanyol Nagydíj első szabadedzésén, délutánra viszont visszacsúszott a hatodik pozícióba. A különbség elmondása szerint abból fakadt, hogy a hőmérsékletre nagyon érzékeny MP4-29-nek tökéletesen megfeleltek a délelőtti körülmények:
"Délután odakerültünk, ahová vártuk magunkat. A délelőtt jó volt, gyorsabbak voltunk, mint vártuk volna, de nem hiszem, hogy olyan jók lennénk, mint ahogy az az első szabadedzésen látszott. A délutáni melegebb hőmérséklet megnehezítette, hogy működésre bírjuk az autót, mivel úgy tűnik, hogy nagyon szűk hőmérsékleti tartományban működik."

"A rövidebb és hosszabb etapokon is jobban kínlódunk a melegben, reggel csak a hőmérséklet és az üzemanyagszint tűntünk sokkal gyorsabbnak" - mondta Button, aki ettől függetlenül úgy érzi, valamennyit előreléptek az előző hetekhez képest, és talán a negyedik leggyorsabb csapat lehetnek, ami nem lenne rossz azok után, hogy nemrég még inkább csak hatodikak voltak.
"Van néhány dolog, mely javítja az autó egyensúlyát, ezeknek köszönhetően újra harcban lehetünk a Force Indiával és a Williamsszel. A Mercedes mindenki előtt jár, mi pedig a Ferraritól és a Red Bulltól is egyértelműen le vagyunk maradva. Az első három csapat közt nagy a különbség, viszont sokkal gyorsabbak nálunk, ami nagy kár. A hosszú etapokon javíthatunk az éjjel, de a rövidebbek bonyolultabbnak tűnnek."