Tulajdonképpen már a történet összes fontos szereplője megerősítette, hogy Azerbajdzsán 2015-től Formula-1-es futamot rendezhet, így ezt lassan elkezdhetjük tényként kezelni. A Formula-1 elsőszámú vezetője, Bernie Ecclestone azt is elárulta, hogy a Koreai Nagydíj megüresedett helyét foglalhatja el az olajban gazdag volt szovjet tagállam, míg Korea véglegesen kiesett a versenynaptárból.

A utoljára 2013-ban megrendezett Koreai Nagydíj szervezőinek a sajtó szerint a túl magas díjak jelentettek problémát, bár Ecclestone szerinte nem ez volt az egyetlen gond: "Nem akarok visszatérni oda. Baku aláírt, a jövő évtől Korea helyébe lép. A pályával jó munkát végeztek Koreában, csakhogy elfelejtették megépíteni a többi dolgot, amit akartak" - utalt Ecclestone a pálya környékére, mely az ígéretek ellenére évek alatt semmit sem fejlődött.
Christian Sylt riportjából az is kiderült, hogy Azerbajdzsán versenyének elsődleges támogatója az egykori Renault-vezér, Flavio Briatore volt, aki jelenleg is Ecclestone közeli barátja. "Briatore adta az ötletet az ország elnökének, ezzel indultak el a dolgok" - mondta egy közeli forrás.