DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. február 4. szerda
F1

Id. Jacques Villeneuve súlyos beteg

A kanadai sajtó a napokban közölte, hogy id. Jacques Villeneuve-nél, Gilles Villeneuve öccsénél rákot diagnosztizáltak.

A Journal de Montreal információi szerint a 60 éves Jacques hómobilversenyen vett részt télen, amikor először kezdte rosszul érezni magát. Néhány hete hasi fájdalmakkal küszködött, ennek hatására döntött úgy, felkeresi orvosát. A vizsgálatok bélrákot derítettek ki nála. Villeneuve jövő héten tér vissza a kórházba, ahol kezeléséről döntenek.

 

"A rossz hír, amit kaptam, az, hogy a betegség előrehaladott állapotban van. Kevés esélyem van a felépülésre" - mondta Villeneuve a kanadai lapnak.

 



"Jacques nagybácsit", ahogyan Villeneuve-öt unokaöccse sikerei óta ismerik, közeli családtagjaihoz hasonlóan az autóversenyzés éltette, elsősorban Észak-Amerikában ért el sikereket, a Formula Atlantic és Can-Am sorozatokat nyerte meg, első kanadaiként tudott Indycar-futamgyőzelmet szerezni. Három Forma-1-es nagydíjon is részt vett, a versenyre azonban egyszer sem sikerült kvalifikálnia magát.

 

Jacques testvére, Gilles Villeneuve pontosan harminckét éve szenvedett halálos balesetet a Belga Nagydíjon.

 

A Berthierville-ben - itt nőtt fel Jacques és Gilles - működő Gilles-Villeneuve Museum együttérző üzenetben biztosította Villeneuve-öt támogatásáról: "Rossz hírek" A múzeum teljes csapatán döbbenet uralkodik. A médiából tudtuk meg, hogy Jacques Villeneuve, Gilles testvére és a múzeum barátja rákos. Biztos lehet benne, hogy pozitív gondolataink vele vannak. Jacques mindig le tudta küzdeni a csapásokat, amelyik hosszú pályafutása során érték. Igazi harcos. Sok szerencsét, Jacques!"

 

A Formula.hu szintén Jacques oldalán áll.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: