"Spanyolország jó szintjelző. Amikor visszaérkeznek Európába, a csapatok lehetőséget kapnak arra, hogy újításokat vessenek be. Természetesen mi is ezt fogjuk tenni" - mondta Rob Smedley, aki korábban Felipe Massa versenymérnöke volt, a Williamsnél azonban a teljesítményért felelős igazgató címét viseli.
A Mercedes dominálta az eddigi versenyeket, de közvetlenül mögöttük minden alkalommal más csapat végzett: Ausztráliában a McLaren, Malajziában a Red Bull, Bahreinben a Force India, Kínában pedig a Ferrari állhatott pódiumra. Smedley szerint Barcelonától fogva változás történik, és kikristályosodik, mely alakulat vagy alakulatok állnak a bajnokságot domináló konstruktőr mögött.

"Ez és a soron következő két-három verseny alapján mindenki látni fogja, mire lehet számítani a szezon második részében, és ki tette meg a legnagyobb előrelépést az idénykezdet óta. A csapatok és versenyzők is jól ismerik a pályát, ami azt jelenti, hogy sok pontos visszajelzést fogunk kapni. Ez a gyárban is nagyon hasznos lesz majd."
"A pálya egy jó keveréke a hosszú egyeneseknek, gyors kanyaroknak, mint a 3-as, és néhány lassabb és technikásabb résznek. A 3-as kanyar fontos a gumikezelés szempontjából, erre a mérnökök és versenyzők is oda fognak figyelni a hétvége folyamán." Smedley természetesen arra is kíváncsi, a Williams helyzetét milyennek mutatja majd a nagydíj. "Felkészültnek érezzük magunkat, és várjuk, hogyan állunk az ellenfeleinkhez képest."