DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. február 3. kedd
F1

Rosberg: Közel kerülhetnek a riválisok Barcelonában

Az első európai verseny mindig fordulópont a Forma-1-es bajnokságban, Nico Rosberg pedig úgy véli, a Spanyolországban bemutatkozó fejlesztések okozhatnak meglepetést.

A 2014-ben induló új turbókorszakot eddig a Mercedes uralta, a német gyártó négyből négy versenyt megnyert, az Európán kívüli futamok alatt pedig nem tűnt úgy, hogy az ellenfelek lefaragtak volna hátrányukból. Az európai szezont nyitó Spanyol Nagydíjon azonban hagyományosan számos újítással állnak elő a riválisok - így a Renault is javulást ígér csapatainak az erőforrás terén. A Williams szakembere, Rob Smedley pedig abban biztos, hogy a spanyol verseny fogja megmutatja a szezon hátralevő részének erőviszonyait.

 

"Egészen mostanáig nagy előnyünk volt a legközelebbi ellenfelekhez képest. De három hét eltelt Kína óta, és ezalatt sok minden történhetett" - idézi a német Speed Week a bajnokság éllovasát.

 



Rosberg mindenesetre bizakodó, hogy a Mercedes óriási előnye nem vált semmivé április közepe óta: "Remélem, hogy még mindig előnyben vagyunk, azt azonban meg kell látni, hogy mekkorában. Bízom benne, hogy még mindig mi vagyunk a leggyorsabbak. De azt is tudjuk, hogy a többiek éjt nappallá téve dolgoznak, hogy felzárkózhassanak."

 

A csapaton belüli harccal kapcsolatban Rosberg már nagyobb magabiztosságot mutatott, néhány napja a német RTL televízióban úgy nyilatkozott, az elmúlt versenyeken ő nyújtott jobb teljesítményt száraz pályán, Lewis Hamilton csak esőben bizonyult jobbnak nála. Hamilton is bevallotta, Rosbergnek jobban kedvező pályák következnek, célja az lesz, hogy csökkentse a különbséget kettejük között, amely a korábbi években rajzolódott ki.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: