DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. február 3. kedd
F1

Pszichológus segíti a Mercedes munkáját

A Formula-1 mindig is sokrétű, komplex sport volt, amely az élet más területeihez is kapcsolódik, különféle foglalkozások szakértőinek is szerepet adva. Az utóbbi időben a pszichológusok alkalmazása kezd elterjedni - újabban például a Mercedes bajnoki menetelését segíti egy egykori sportoló.

Az F1-gyel járó extrém fizikális és mentális megterhelés mellett ma már nem elítélendő, ha a versenyzők időnként pszichológusokkal beszélgetnek. Nagy figyelmet kapott például legutóbb, hogy Romain Grosjean is egy ilyen szakember segítségével próbált átlendülni 2012-es nehézségein - a jelek szerint sikerrel.

 

Immár az a jelenség is felbukkant, amikor egy pszichológus egy egész csapat munkáját figyeli, próbálva tanácsokat adni a dolgozók számára. A Telegraph arról ír, a Kínai Nagydíjon egy ezzel a feladattal megbízott szakember, a korábbi futballjátékos Dr. Ceri Evans tűnt fel a Mercedes garázsában, aki 2011-ben például az új-zélandi rögbicsapat mellett is ott állt világbajnoki győzelmük során.

 



A lap szerint az 50 éves Evans Sanghajban elsősorban a mérnökök és a szerelők munkáját figyelte, és "nem áll közvetlen kapcsolatban Hamiltonnal vagy Rosberggel." A forrás értesülései szerint Evans tanácsadóként a továbbiakban is a brackley-i csapat tanácsadója marad.
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: