DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. február 3. kedd
F1

Maldonado: A Williams tavalyi autójánál nincs rosszabb

A PDVSA pénzét a Williamstől Enstone-ba költöztető Pastor Maldonado elmondása szerint nem bánta meg, hogy a Lotushoz igazolt.

Pastor Maldonado a felszálló ágban lévő Williamset hagyta ott a Lotusért, mely épp ellenkező utat jár be: egyre messzebb sodródik a helyes iránytól, s ezen egyelőre sem az elmúlt években már bizonyító Romain Grosjean, sem Pastor Maldonado (illetve a PDVSA) nem tud segíteni. A venezuelai viszont nem bánkódik, legalábbis kifelé nem mutatja, elmondása szerint úgy érzi, hogy helyes döntést hozott az átigazolással:



 



 

"A Williams nem működött megfelelően, szóval három év elteltével új kihívás után kellett néznem, új remény kellett, ami motiválni tud. Úgy döntöttem, hogy ideszerződöm a csapat története miatt, mely azt sugallta, hogy ez egy nagycsapat, és amikor idejöttem, meg is találtam, amit kerestem. Az atmoszféra elképesztő. Az emberek azt mondják, hogy a Lotus elveszett, már nem olyan mint volt, pedig valójában az autók változtak, egy nagy technikai átalakuláson megyünk most keresztül."



 

"Millió problémánk volt, közte sok jelentéktelen, ostoba hiba, és ezek mind időt vettek el tőlünk" - mondta Maldonado, aki csapattársával egyetemben továbbra is nulla ponttal áll a bajnoki tabellán. "Nyugodt vagyok, tényleg. A William tudta, hogy idén jobb autójuk lesz, mint tavaly, ez egyértelmű, hiszen annál rosszabbat el sem lehet képzelni."



 



 

"Persze mindig lehet rosszabb, de olyan szinten járt már a csapat, ahonnan valószínűsíteni lehetett, hogy felfelé vezet az út. A kiscsapatokkal harcoltunk a Williams neve, struktúrája, gyára ellenére. Megmutatták, hogy ismét képesek jó teljesítményre, de nehéz megmondani, hogy a futamgyőzelemig eljuthatnak-e" - mondta Maldonado, aki szerint a legnagyobb különbség a tavalyi és az idei év közt az, hogy immár nem az aerodinamika, hanem a motor a hangsúlyos.



 

A venezuelainak egyébként összességében kettős érzései vannak a megújult Formula-1-gyel kapcsolatban: "Először is, a helyzet mindenki számára ugyanolyan, alkalmazkodni kell a szabályokhoz. Erről van szó, semmi többről. Szerettem, ami volt, de biztos vagyok benne, hogy hamarosan továbbfejlődünk és jobb autókat építünk majd."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: