A tavalyi mélyrepülés után idén kettős dobogóval kezdte az évet a McLaren, azonban egyelőre így tűnik, ez csupán egyszeri fellángolás volt: a wokingiak alaposan visszaestek. A győzelem útjára többek közt a technikai személyzet megerősítésével térne vissza a jövőre Hondára váltó istálló, érkezik Peter Prodromou a Red Bulltól, s rajta kívül az AFP szerint két aerodinamikai szakembert is szerződtethetnek: Tony Saltert a Saubertől és Guillaume Cattelanit a Lotustól.

"A McLaren briliáns egyénekből áll, akik számos versenyt nyertek és bajnokságokért harcoltak" - mondta Eric Boullier, aki szintén nemrég érkezett a csapathoz. "Biztosítani kell, hogy ezek az emberek jó vezetés mellett haladhassanak tovább előre egy úton, erősen irányítva őket, ami hozzásegítheti a csapatot, hogy visszatérjenek egykori sikerei."
Persze nemcsak a személyzet változik, hanem az autót is, az Omnicorse és a Speed Week például arról számolhatott be, hogy komoly aerodinamikai frissítést kap az MP4-29. Az olasz lap úgy tudja, hogy már a wokingi szélcsatornában is tesztelték a Lotus speciális kettős orrkialakítását, így ez akár már Barcelonában is felkerülhet az autóra.

A williamses Pat Symonds már korábban arra gyanakodott, hogy más csapatok is kísérleteznek a Lotus megoldásával: "Minden részlegükről több ember távozott az elmúlt hónapokban, szóval azt hiszem, minden csapat tudja, hogy merre tartanak" - mondta Symonds még akkor a Lotusról. "Mi is kipróbáltuk a kettős orr több változatát, némelyik egyszerűen nem is illett az autóra."