Fernando Alonso tavaly győzni tudott a Spanyol Nagydíjon, ezzel a Ferrari tizenkettedik győzelmét szerezte az országban, azaz a Scuderia itteni futamainak majd egyharmadán, egészen pontosan 28%-án győzni tudott. A történet a második F1-es Spanyol Nagydíjon a későbbi világbajnok Mike Hawthorn 1954-es pedralbesi győzelmével kezdődött, ezt viszont egy nagyobb szünet követte - nem a győzelmekben, hanem a versenyekben, hiszen a világbajnokság csak 1968-ban tért vissza az országba.

Egy Graham Hill-győzelmet három Stewart-, majd két Fittipaldi-siker követett, azaz a Ferrari nem győzhetett, egészen 1974-ig, amikor Niki Lauda a pole-t és a győzelmet is megszerezte a jaramai pályán. A montjuici katasztrófát követően 1976 és 1981 közt minden évben Jarama rendezhette a versenyt, az utolsón pedig ismét a Ferrari tiszteletére szólt az olasz himnusz: Gilles Villeneuve karrierje egyik legnagyobb győzelmét aratta, az övénél jóval gyorsabb autókat maga mögött tartva - az első öt helyezett 1,240 másodpercen belül ért célba.
1986 és 1990 közt Jerez rendezhette a Spanyol Nagydíjat, s a Scuderia e versenyek közül is csak az utolsót nyerte meg: Prost győzelmével életben tartotta bajnoki reményeit a versenyt feladó Sennával szemben. A következő évben már Barcelona rendezhette a futamot, azaz mai helyére került a Spanyol Nagydíj, sorozatban huszonnegyedszer tartják a versenyt a Circuit de Barcelona-Catalunyán.
Michael Schumacher nem kevesebb mint öt győzelmet szerzett a Ferrarinak a montmelói pályán: első scuderiás sikere, 1996 után évekig McLaren-pályának számított a helyszín, így egészen 2001-ig kellett várni a második sikerre - Mika Hakkinen autója az utolsó körben adta meg magát, így ment el mellette az akkor még csak háromszoros bajnok német.

Schumacher a következő három évben is nyerni tudott Barcelonában, s visszavonulása után is jutottak sikerek a Ferrarinak itt: Felipe Massa 2007-ben tudott nyerni, egy évvel később pedig Kimi Raikkönen vezetésével kettős győzelmet aratott a Scuderia. A tizenkettedik győzelem a tavaly az első helyen leintett Fernando Alonso nevéhez fűződik, aki nem ismert ellenfelet a huszonharmadik barcelonai Spanyol Nagydíjon. A huszonnegyediken garantáltan lesz"