A Red Bullnál fontos téma lett a csapatutasítás kérdése, miután a négyszeres világbajnok címvédő meglehetősen szarkasztikusan reagált arra, amikor Kínában megkérték, hogy álljon félre Daniel Ricciardo útjából. Az ausztrál, aki végül megelőzte Vettelt, és előtte is zárta a futamot, úgy véli, hogy a csapat utasításait mindenkoron követni kell, attól függetlenül, hogy ez kit hogy érint:

"Nem mindig jó érzés, ha azt mondják, hogy állj félre. Nem jó érzés lassabbnak lenni, elég frusztráló" - mondta Ricciardo egy interjúban. "De a mi felelősségünk engedelmeskedni, kivéve abban az esetben, ha az utasítás teljesen helytelen, ebben az esetben próbálhatunk meg ellenkezni és érvelni. De a csapat a bokszutca falán folyamatosan számításokat végez, így tiszteletben kell tartani, amit mondanak."
Ricciardo persze nem arra vágyik, hogy a csapat küldje Vettel elé, hanem fel akarja venni a harcot csapattársával: "Tudjuk egymásról, meg is mondtuk egymásnak, hogy keményen akarunk küzdeni. Seb legjobb változatával akarok harcolni, ő pedig az enyémmel. Végül is azt hiszem, mindketten tiszteletben tartjuk majd azt, ha a másik fél végezte a jobb munkát. Persze nem fogok örülni, ha idén Seb teljesít jobban, de tisztelni fogom érte, és el fogom ismerni. Úgy gondolom, ez egy kétirányú utca. Tudjuk, milyen a fair párharc, és élvezzük is azt."