DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. június 30. kedd
F1

Megosztotta a magyar nézőket a WTCC és a DTM

Három autóversenyzéssel kapcsolatos eseményt is műsorára tűzött az MTVA a hosszúhétvégén, s a nemrég közzétett adatokból egyértelműen látszik, hogy A nagy futam jóval nagyobb érdeklődésre tartott számot, mint a két túraautó-sorozat, a DTM és a WTCC.

Csütörtökön a tavalyi sikert követően második alkalommal tartották meg Budapest utcáin A nagy futam II. elnevezésű légi- és aszfalt show-t. Erről több mint három és félórás műsort közvetített egy időben az M1 és a Duna World május elsején délután. Az együttes átlagos nézettség 249 ezer fő volt, a közvetítés alatt a tévézők 11,3 százaléka a két csatornát választotta. A műsor elért közönsége 1 millió 212 ezer fő volt - a két csatorna valamelyikén.

 

 

Vasárnap a Hugaroringen megrendezték a WTCC két futamát, amely Michelisz Norbert szereplésének köszönhetően számos érdeklődőt vonzott, emellett pedig a csatorna első alkalommal műsorára tűzte a Német Turaautó-bajnokság, a DTM hockenheimi szezonnyitóját is, amit a sorozat Magyarországra való visszatérésének apropóján idén a teljes évadon át végigkövet a közmédia.

 



A túraautók vasárnapi versenyeire azonos mértékben voltak kíváncsiak az állami televízióban: a DTM futam nézettsége az M1-en 100 ezer fő, míg a WTCC futamé a Duna TV-n 99 ezer fő volt. Az előbbi közönségaránya 3,6%, utóbbié 3,5% volt. Persze nem jött jól az autósportok kedvelői számára, hogy a két esemény nagyjából azonos időben zajlott.

 

A hitelesség kedvéért azonban hozzá kell tenni, hogy a WTCC versenyeit a Duna TV mellett az Eurosport is élőben közvetítette.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: