A 25 éves svájci Fabio Leimer, az idén karrierjét már a sportautók világában folytató tavalyi GP2-es bajnok pénzes támogatójának, Rainer Gantenbeinnek köszönhetően egy komoly összeget vihetett volna a Sauberhez, ha cserébe ülést kap a svájci csapatnál. Roger Benoit, a Blick tudósítója szerint az ajánlat nem kevesebb mint 14 millió dollárról szólt.
Ez azonban kevésnek bizonyult, a Sauber ugyanis kétszer ennyit, 28 millió dollárt kért, azaz valamivel kevesebbet, mint amit Esteban Gutierrez vitt a csapathoz. Leimer ezt nem tudta megadni, a Sauber pedig nem várt, és leszerződtette a tapasztalt Adrian Sutilt. A német egyébként Benoit szerint egyáltalán nincs biztonságban a csapatnál.

Giedo van der Garde ugyanis ugrásra készen vár. A tavaly egy évet a Caterhamnél lehúzó holland szponzorai súlyos milliókat ígérnek a Sauber üléséért cserébe, s akár már egy előzetes megállapodás is megszülethetett a felek közt. Erre utalhat, hogy van der Garde hamarosan kétszer is autóba ülhet, a Spanyol Nagydíj pénteki szabadedzésén és a futam utáni teszten is.