DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. február 3. kedd
F1

Kettős győzelmet aratott a Mercedes a Tripoli Nagydíjon

Természetesen nem vittek Formula-1-es futamot Líbiába, a szalagcím nem mai, hanem néhány nap híján hetvenöt éves: 1939. május 7-én pazar kettős győzelemmel mutatkozott be a Mercedes vadonatúj W165-ös versenyautója.

1939. május 7-én Hermann Lang sorozatban harmadszor is megnyerte az 1925 óta minden évben megrendezett Tripoli Nagydíjat Líbia mai fővárosában, a Mellaha versenypályán. A Rudolf Caracciola által teljessé tett kettős győzelem azért volt igazán értékes, mert a versenyt rendező olasz motorsport-szövetség mindenáron meg akarta akadályozni a németek sikerét, ennek érdekében még a szabályokat is megváltoztatták.



 



 

A németek ekkor már sorozatban négy győzelemnél jártak az olasz fennhatóság alá tartozó Tripoliban (hármat a Mercedes, egyet az Auto Union szerzett), így megpróbálták ellehetetleníteni őket azzal, hogy a versenyre 1939-ben már csak az 1,5 literes voiturette autókat engedték be, a stuttgartiak viszont nem rendelkeztek ilyennel. A Mercedes azonban ezt is le tudta reagálni, s mindössze nyolc hónap alatt kifejlesztett egy új versenyautót, a W165-öst, mely tökéletesen megfelelt a kategória szabályainak.



 

Hermann Langot valósággal lenyűgözte, amit az első teszten tapasztalat 1939 áprilisában a Hockenheimringen, az olaszok pedig vakarhatták a fejüket: hiába a szabálymódosítás, a Mercedes erre is reagálni tudott. A Mercedes autója, melyet kimondottan a Tripoli Nagydíjra fejlesztettek ki, tökéletesen működött. A stuttgartiak bejelentése, miszerint részt vesznek a versenyen, mindenkit meglepett, senki nem hitte volna, hogy a Mercedes megcsinálja az új autót.



 



 

Lang csapattársa, a versenyen végül második helyen célba érő Rudolf Caracciola emlékirataiban kiemelte a Mercedes erőfeszítéseit, a rengeteg munkát, amit egy olyan autóba fektettek, amit egyetlen versenyen akartak csak elindítani: "Mérnökök, szerelők, az egész csapat, mindenki belevetette magát az előttünk álló kihívásba, és lehetővé tették a lehetetlent: nyolc hónap alatt megépítettek egy 1500 köbcentis versenyautót!"



 

A nagy versenyt Lang, a stuttgartiak egykori szerelője csak a második helyről várta, a maseratis Luigi Villoresi ugyanis legyőzte őt az edzésen. A rajtot viszont tökéletesen kapta el a német, átugrotta riválisát, s hatalmas előnyt alakított ki az üldözőkkel szemben. Féltávnál már másfél perc előnye volt csapattársával, a második helyre előretörő Caracciolával szemben, s természetesen végül meg is nyerte a futamot, majdnem tíz percet adva a harmadik helyen záró ifjabbik Villoresinek, a pár héttel később Monzában életét veszítő Emiliónak.



 



 

A W165-ös tehát fantasztikusan mutatkozott be, győzni tudott első, s mint később kiderült, egyetlen versenyén. A második világháború kitörésével a Grand Prix-versenyzés hosszú évekre - egy-egy elszigetelt esettől eltekintve - teljesen megszűnt. A háborút követően Caracciola egyébként megpróbálta az 1946-os Indy 500-ra benevezni az autót, ám adminisztratív okok miatt végül nem vehetett részt a versenyen.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: