A Williams istálló tegnap nyilvánosságra hozta a 2013-as pénzügyi mérlegét, amely szerint a neves brit istálló a gyenge szezon ellenére is 20 millió dollár profitot termelt, a brit Telegraph értesülései szerint ebben pedig elsősorban a venezuelai olaj multi a PDVSA egyszeri kifizetése játszott szerepet.
A Williams tavaly nagyon rossz szezont teljesített, ezzel szemben a Lotus nem csak, hogy futamgyőzelmet szerzett, de a csapat pilótái, Kimi Raikkönen és Roman Grosjean rendszeresen a dobogókért harcoltak, így nem meglepő, hogy a finn pilóta távozását követően a PDVSA azt akarta, hogy Maldonado az idei szezonban már a Lotusnál vezethessen. A lap szerint a 2012-ben még 8 millió dolláros nettő veszteséget termelő Williams 25 millió dollárt kaphatott a PDVSA-tól.