2014-ben jelent meg a Forma-1-ben a büntetőpontok rendszere, amellyel pályán való vétségekért sújthatják a versenyzőket. A szezon négy versenyhétvégéje alatt eddig öt pilótát illettek az újfajta büntetéssel, Jules Bianchi az egyedüli, akit két különböző alkalommal is, ő vezeti a listát 4 pontjával. Amennyiben egy versenyző 12 hónap leforgása alatt összegyűjt 12 pontot, nem vehet részt a következő nagydíjhétvégén.
Korábban megrovásokkal és rajtbüntetésekkel tartották kordában a veszélyes versenyzést. Közel 20 év során mindössze egyetlen versenyzőt büntettek versenyről való eltiltással: Romain Grosjeant 2012-ben, aki Spában, a rajtnál okozott tömegbalesetet.

"Szerintem jól működik" - értékelte Warwick az új rendszert. Az egykori versenyző azon a Bahreini Nagydíjon volt a bírói testület tagja, amelyen három büntetőponttal terhelték Pastor Maldonado szuperlicenszét az Esteban Gutierrezzel való látványos ütközés miatt. "Az év végén azonban talán szükség lesz változtatni pár dolgon. A pontok mennyisége néhány esetben lehet, hogy túl magas, máskor túl alacsony. Charlie Whiting (a versenybírói testület vezetője) átnézhetné majd a tapasztalatokat, és kisebb változtatásokat eszközölhetne."
"Ha valakinek összegyűlnek a pontjai és ki kell hagynia egy versenyt, az azért van, mert rosszul vezetett egész évben. Szóval a megoldás helyes. A közutakon is így megy: ha háromszor, négyszer túl gyorsan megyek, elvesztem a jogosítványon. És ez rendben is van."
A büntetőpontok állása:
4 pont: Jules Bianchi
3 pont: Pastor Maldonado
2 pont: Valtteri Bottas, Kevin Magnussen, Adrian Sutil