DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. február 3. kedd
F1

Elkészült a McLaren átszervezési terve

A McLaren istálló új versenyigazgatója, Eric Boullier megerősítette, hogy elkészült az az átszervezési terv, amitől a csapat azt reméli, hogy a wokingi gárda hamarosan ismét a Formula-1 élmezőnyébe számít majd.

Tavaly a McLaren istálló egyetlen egy dobogós eredményt sem szerzet, az idei szezon azonban jól kezdődött a wokingi gárda számára, hiszen a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon a csapat mindkét pilótája, Kevin Magnussen és Jenson Button is felállhatott a dobogóra, ettől kezdve azonban a McLaren teljesítménye hanyatlott, sőt a legutóbbi két futamon Bahreinben és Kínában egyetlen egy pontot sem tudtak szerezni. Ezt követően azonban a csapat versenyigazgatója, Eric Boullier és a ügyvezető igazgató, Jonathan Neale részletesen áttekintette a csapat szervezeti rendszerét és olyan változtatásokat eszközölnek,a melyek a reményeik szerint nagyon gyorsan az F1 élmezőnyébe repítik a nagynevű gárdát.



 

Az átalakítások egyik legfontosabb eleme egy új aerodinamikai szakember szerződtetése, az Autosport értesülései szerint erre a posztra pedig a legnagyobb eséllyel a Sauberes Tony Salter, vagy a Lotusos Guillaume Cattelani pályázhat. A McLaren így áthidalhatja azt az időszakot, amíg jövőre majd a Red Bulltól érkező Peter Prodromou átveheti az aerodinamikai osztály vezetését. A Red Bulltól leszerződtetett Dan Fallows jövője azonban továbbra is bizonytalan. A csapat működésében a kommunikációs csatornákban is jelentős változtatásokat tervez e mellett a McLaren. A különböző részlegek pontosabb célokat jelölnek majd ki, valamint a csapat technikai igazgatójának, Tim Gossnak és Matt Morris főmérnöknek a felelősség körét is tisztázzák. Boullier szerint ezek a szerkezeti és nem személyi változások elegendőek lesznek ahhoz, hogy a nagy előrelépést téve sokkal hatékonyabban működhessen a McLaren istálló.



 



 

"A McLaren zseniális emberekből áll, akik már nagyon sok futamot nyertek és harcoltak a világbajnoki címekért" - nyilatkozta Boullier az Autosportnak. "Ezért azt hiszem, hogy csak azt kell biztosítanunk, hogy ugyanazok az emberek egy erős vezető irányítása alatt, erős útmutatás mellett együtt dolgozzanak annak érdekében, hogy visszatérjenek a múltbéli sikerek. Ezt okosan kell csinálni. Vannak nagy egyéniségek (a csapatban), és ezek az emberek a múltban együtt dolgoztak, futamokat nyertek, nagyon, de nagyon gyors autókkal. Így ez arról szól ma, hogy technikai és a menedzsment oldalon is visszaállítsuk ezt a vezető szerepet. Ha pedig már a vezető a helyén van, akkor meg kell bizonyosodnunk arról, hogy a kommunikációáramlás is megfelelő a csapaton belül, annak érdekében, hogy a végén egy kicsit gyorsabbak és jobbak legyünk. Számomra a legfontosabb, hogy a csapatot visszavezessem a sikerhez."



 

Boullier szerint azonban az átalakítások csak idővel hozzák meg az eredményüket. "Attól függ, hogy rövidtávon, vagy amit én jobban szeretnék középtávon leszünk e agresszívak. Úgy gondolom, hogy ennek az előnyeit már az idei szezon folyamán is látni fogjuk, de jövőre biztosan. De már az idei évben megfigyelhető lesz a csapaton belül néhány drasztikus változás, amely egyfajta kulturális váltás lesz."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: