A Formula-1 elsőszámú emberét, Bernie Ecclestone-t is megszólaltatták a húsz évvel ezelőtt elhunyt Ayrton Sennával kapcsolatban. A 83 éves milliárdos Sennát a barátjának nevezte, aki a családjához is közel állt: "Ayrton egészen bonyolult jellem volt, mindig azt gondoltam, hogy valamiféle konfliktus dúl benne. Az eredményei viszont magukért beszélnek, ahogy azt az egész világ tudja. Szuper barát volt, olyan ember, akiben megbízhattam, és a családomhoz is közel állt. Nagyszerű srác volt."

A pár héttel a baleset után Senna helyére ültetett David Coulthard nemrég a német Auto Motor und Sportnak arról beszélt, milyen nehéz volt ezzel az örökséggel a vállán beülni az autóba. Most a Formula-1 hivatalos honlapjának felidézte, milyen emlékei vannak Sennáról: "Először gyermekként a televízióban láttam Ayrtont. Ami egyből beugrik, az az 1988-as suzukai időmérős köre a McLarennel. Ott láthatta mindenki, mennyire tehetséges."

"Aztán eszembe jutnak azok az idők, amikor együtt dolgozhattam vele tesztpilótaként. Figyelhettem, mennyire precíz a mérnökökkel, amiből én is sokat tanultam. A jellemét kiemelkedőnek tartottam, tulajdonképpen két Ayrton volt, egy az autóban, egy meg azon kívül. Amikor autóba ült, koncentrált volt, kíméletlen és eltökélt. Azon kívül viszont udvarias volt, odaadó és precíz, a kíméletlenségnek nyomát sem mutatta."