Ami mindenki számára ismert, hogy Michael Schumacher és Damon Hill a mezőny tagja volt, utóbbi Senna csapattársaként. Schumacher hét, Hill egy bajnoki címet nyert később. A német december óta kómában fekszik súlyos síbalesete miatt, Hill a BRDC, a brit versenyzők klubjának elnöke volt, azóta televíziós szakértőként ténykedik. Gerhard Berger Senna csapattársaként húzott le három évet a McLarennél, Imolában azonban már (ismét) a Ferrari színeiben versenyzett. Az 1994-es szezont ő zárta harmadik helyen Schumacher és Hill mögött, 1997 végén vonult vissza a sporttól, amelytől viszont később sem távolodott el. A BMW-nél és Toro Rossónál kapott vezető pozíciókat, jelenleg pedig az FIA Együléses Bizottságának elnöke.

Talán kevesebben tudják, de Mika Hakkinen is a résztvevők között szerepelt, ez volt első szezonja Senna korábbi csapatánál, a McLarennél. Dobogóra állhatott a tragikus versenyen, amelyet harmadikként fejezett be. Hakkinen mostanában fiatal versenyzőket támogat - például Valtteri Bottast -, emellett ázsiai szériákban versenyez is. Hakkinen csapattársa Martin Brundle volt, aki szinte egész pályafutása során Senna ellen versenyzett - 54 esztendős, amennyi a brazil is lenne -, ő éppen a Sky Sports kommentátora.
Hakkinenhez hasonlóan pályafutása elején járt Heinz-Harald Frentzen, Johnny Herbert és Olivier Panis, akik később mind futamokat nyertek. Frentzen és Panis jelenleg is versenyez német és francia nemzeti GT szériákban, s a közelmúltig Herbert sem hagyta el a vezetői ülést. Éles ellentétben állt velük az akkor már 200 verseny felett járó Andrea De Cesaris, aki Eddie Irvine helyére ugrott be a Jordan csapatban.

Nem Roland Ratzenberger és Ayrton Senna az egyetlen az imolai résztvevők közül, aki versenyautóban vesztette életét. A De Cesarishoz hasonlóan nagyon tapasztalt Michele Alberoto, az 1985-ös bajnoki második helyezett is a királykategória tagja volt még, utolsó szezonját teljesítette 1994-ben a Minardival. A versenyzést azonban nem hagyta abba, figyelme a hosszú távú futamok felé fordult. 44 évesen, az Audi le mans-i prototípusának tesztelésén vesztette életét.
Nicola Larini 1994-ben két versenyen helyettesítette a sérült Jean Alesit a Ferrarinál, és épp a San Marinói Nagydíjon érte el karrierje egyetlen dobogós helyezését, két későbbi világbajnok, Michael Schumacher és Mika Hakkinen társaságában állt fel a pódiumra. Több mint egy évtizeddel később a túraautó-vb rajongói ismerték jól a nevét. Jelenleg is a WTCC-ben versenyez Gianni Morbidelli, aki akkor a pénzügyileg küszködő Footwork csapat tagja volt.

Három korábbi F1-es világbajnok családtagjait is meg lehetett találni a mezőnyben, közülük egyedül Damon Hill tette már le névjegyét a sorozatban három 1993-as győzelemmel. Ahogy a williamses Hill, a Simtek versenyzője, David Brabham is átélte csapattársa, Roland Ratzenberger elvesztését. Emerson Fittipaldi unokaöccse, Christian Fittipaldi még csak 23 esztendős volt, de már harmadik szezonját taposta - egyben az utolsót is pályafutása során. Bár Fittipaldinak akadtak pontszerző helyei a Footworkkal, a Forma-1-ben egyikük sem alkotott maradandót, nem úgy az egynapos versenyeken: Brabham a Le Mans-i, Fittipaldi a daytonai 24 órást nyerte meg a közelmúltban.

Az imolai huszonöt - a május 1-jei verseny rajtrácsán felsorakozó pilóták:
| 1. | Ayrton Senna | Williams |
| 2. | Michael Schumacher | Benetton |
| 3. | Gerhard Berger | Ferrari |
| 4. | Damon Hill | Williams |
| 5. | JJ Lehto | Benetton |
| 6. | Nicola Larini | Ferrari |
| 7. | Heinz-Harald Frentzen | Jordan |
| 8. | Mika Hakkinen | McLaren |
| 9. | Ukyo Katayama | Tyrrell |
| 10. | Karl Wendlinger | Sauber |
| 11. | Gianni Morbidelli | Footwork |
| 12. | Mark Blundell | Tyrrell |
| 13. | Martin Brundle | McLaren |
| 14. | Pierluigi Martini | Minardi |
| 15. | Michele Alboreto | Minardi |
| 16. | Christian Fittipaldi | Footwork |
| 17. | Eric Bernard | Ligier |
| 18. | Eric Comas | Larrousse |
| 19. | Olivier Panis | Ligier |
| 20. | Johnny Herbert | Lotus |
| 21. | Andrea De Cesaris | Jordan |
| 22. | Pedro Lamy | Lotus |
| 23. | Olivier Beretta | Larrousse |
| 24. | David Brabham | Simtek |
| 25. | Bertrand Gachot | Pacific |