Simona de Silvestro esélyei egy 2015-ös versenyzőülésre tulajdonképpen reálisnak mondhatóak, bár egyáltalán nem lesz könnyű dolga, ha jövőre meg akarja valósítani a nagy célt. A svájci Blick című lap közölt néhány részletet a svájci pilótanő múlt heti tesztjéről, melyet nyolc újabb nap követ majd, legközelebb júniusban, Valenciában, de már azt is tudni lehet, hogy augusztusban Austinban is pályára viszi a régi Saubert.
Ahogy arról mi is beszámolhattunk, az indiai mágnás, Imran Safiulla áll de Silvestro mögött, aki az IndyCarban töltött éveiben is támogatta őt, többek közt csapatába, a KV Racingbe is bevásárolta magát. Safiulla most fizetett a kétéves Sauber használatáért, kifizette a svájci csapat idejét és fáradozásait, hogy elindítsa a Formula-1 felé vezető úton de Silvestrót.

A C31-est az IndyCarban használt fehér-zöld-kék festéssel látták el, s több szponzor neve is felkerült az autóra. Ezek egyike az Entergy nevű New Orleans-i székhelyű energiavállalaté, mely több mint negyven erőművet üzemeltet, köztük több atomerőművet. Az Areva nevű francia cég logója szintén felkerült az autóra, ez jelenleg a világ legnagyobb nukleáris vállalata. Más cégek mellett ők adták össze az idei programhoz szükséges legalább hárommillió dollárt.
"Együttműködünk a Sauberrel, és fizetünk a programért" - nyilatkozta Safiulla, aki egyúttal de Silvestro menedzsereként is tevékenykedik. "A festést így az én kívánságom szerint alakították át. Meg akarjuk mutatni a tiszta energia előnyeit, az autóversenyzés jövője hibrid, a Formula-1 is épp ezen dolgozik az új szabályokkal."

A cél természetesen az, hogy de Silvestro már jövőre az F1-ben versenyezzen, ám ehhez három feltételnek is teljesülnie kell: 1) Minél előbb meg kell szereznie a szuperlicenszet; 2) A szponzoroknak össze kell szednie mintegy 25 millió dollárt az ülésre; 3) De Silvestrónak "át kell ugrania" a Sauber jelenlegi, komoly szponzorokkal rendelkező versenyzőit, a mexikói Esteban Gutierrezt, és a két tesztpilótát, az orosz Szergej Szirotkint és a holland Giedo van der Gardét.